Sport

2017.01.01. 21:00

Erőltetett menet 2017-ben - Nem sokat pihenhetnek az Alba FKC kézisei

Székesfehérvár - Végig vezetve, öt góllal verte a Fehérvár KC női kézilabdacsapata a Békéscsabát az év utolsó előtti napján.

Horog László

A fehérvári hölgykoszorú tagjai a bajnokságot a vártnál gyengébben kezdték, ám a nemzetközi kupában virítottak, hat győzelemmel jutottak az EHF-kupa csoportkörébe, ahol január 7-én, szombaton az oroszországi Krasznodarban folytatják a küzdelmeket. A hazai bajnokságban is kiegyenesedtek az utolsó két fordulóra, december 30-án az Előrét fogadták és győzték le, előzőleg, az Eb-t megelőző záró fordulóban, november derekán pedig az MTK-t fektették két vállra, 30-22-re.

Bobana Klikovac a Békéscsaba ellen már be is mutatkozott
Fotó: Koppán Viktor

- Mindkét győzelem kötelező volt, a budapestiek elleni siker után hosszú, négy és fél hetes szünet következett a bajnokságban, a Michalovcéval találkoztunk a nemzetközi kupában, aztán hosszú ideig nem vívtunk tétmeccset, mindössze barátságos találkozókat. A bajnoki szünet alatt az erőnléti munkára helyeztük a hangsúlyt, ugyanis kell az erő, nehéz sorozat következik, heti több mérkőzéssel. A viharsarkiak ellen jól kezdtünk, védekezésben és támadásban is mutattunk szép dolgokat. Lerohanásokból sok gólt szereztünk az első félidőben, aztán felpuhult a védekezésünk, az ellenfél egyenlített. A felállt fal ellen kapkodó volt a játékunk, az akciókat nem fejeztük be elég higgadtan. Fordulás után átlövőink jobb teljesítményével fokozatosan megléptünk, győzelmünk egy pillanatra sem forgott veszélyben. Lényeges, hogy a két nappal korábban leigazolt Bobana Klikovac közel 25 percet pályán tudott tölteni, nyilván neki még hozzá kell szoknia játékunkhoz. A szeptember közepén térdsérülést szenvedett Májer Szabinára szezonban már nem számíthatunk, a brazil Daniela Piedade pedig egyedüli beállósként nem képes megoldani a feladatokat a hazai bajnokságban, a kupában és a nemzetközi porondon - közölte Deli Rita.

A kék-fehérek legközelebb január 4-én, szerdán 18 órakor épnek pályára a Mosonmagyaróvár ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A továbbjutásról egy összecsapás dönt, a rendes játékidőben elért döntetlen a vendégegyüttesnek kedvez, tehát egy góllal feltétlenül nyerniük kell a fehérváriaknak.

A vezetőedző nem számíthat Tilinger Tamarára, akinek műtött térde karácsony után bevizesedett, de a remények szerint Krasznodarban már ismét bevethető lesz. A másik átlövő, a szerb Jelena Lavko egy hónapig nem játszhat, ő még a svédországi Eb-n sérült meg. A japán irányító, Ishitate Mayuko pedig Achilles-ín fájdalmakkal küzd, de a csapat rendelkezésére áll.

A szerdai, hazai kupameccs a kötelezően megoldandó feladatok közé sorolandó, ellenben szombaton, Krasznodarban pokolian kemény dolga lesz a lányoknak. Az orosz sztárcsapat, a Kubany öt olimpiai bajnokkal áll fel, az együttes mestere a szövetségi kapitány, a rendkívüli szigoráról és szakértelméről ismert Jevgenyij Trefilov.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!