Sport

2017.01.25. 19:30

Könnyedén verte a Kispestet a Fehérvár KC női együttese

Az Alba FKC női kézilabdacsapata az utolsó helyen tanyázó Kispestet fogadta és verte magabiztosan, 36-29-re.

Horog László

A tabella utolsó helyén álló, újonc Kispest látogatott Fehérvárra a hétközi fordulóban, a házigazdák a 14 csapatos mezőny 7. helyén várták a találkozót, még negatív mérleggel, de arra készültek, hogy a találkozóval megkezdik a felzárkózást az élbolyhoz. Erre kiváló alkalomnak mutatkozott a fővárosiak elleni derbi, amely Piedade helyzetével indult, a brazil beállóst csak szabálytalanul tudták megállítani, a hetest Gjorgjijevska a jobb kapufára lőtte. A következő akciónál Piedade úgy döntött, egyedül oldja meg a feladatot, nem bízza másra, betörés után szerzett vezetést.

Balog Beáta egyenlített, majd Piedade góljaival meglépett a házigazda. Jelentős különbségre nem tett szert, mindössze Kosik kiállítása nyomán, amikor 6-3-ra elhúztak. Gjorgjijevska a folytatásban nem csak büntetőből, távolabbról is betalált, majd Bandelier sikerrel fejezett be három akciót. Az első, ordító ziccerét Mendy még kihagyta, ám a folytatásban lerohanás után rendre eredményes volt. A kapott gólok ellenére a vendégek kapusa, Nenezic nem védett rosszul, a másik kapunál Sipeki mutatott be bravúrokat. Negyedóra elteltével, ötgólos hazai előnynél a vendégek mestere időt kért, de közelebb jönni nem tudtak tanítványai. Klikovacot kiállították, 16-12-re zárkóztak a kispestiek, ekkor Deli Rita döntött úgy, hogy néhány mondatos eligazítást tart tanítványainak. Mendy növelte a különbséget, aztán büntetőhöz jutottak a vendégek, ám Vadász hétméteresét lábbal, majd Bárdi két, hatalmas ziccerét kézzel védte a Sipekit nem sokkal korábban váltó Herr Orsolya. A másik kapunál Pelczéder Orsolya volt eredményes, átszaladt a pályán és lőtt gólt, aztán Hajduch köszönt be a szélről. Tovább növelhette volna a különbséget a Fehérvár, Mendy a kapussal állt szemben és rontott, a félidőben 19-12 állt a táblán.

Fordulás után nem vicceltek a kispestiek, Bárdi és Polics volt eredményes, utóbbi találatára Mendy azonnal felelt. Deli Rita mindegyik játékosának igyekezett lehetőséget adni, az első játékrészben pihenők is pályára léptek. Bárdi a következő akciónál már nem tudott túljárni Herr eszén, ellenben a másik oldalon Pelczéder átemelte Nenezicet. Aztán Bárdi a következő akciót sikerrel fejezte be, miként Mendy is, 23-15. Védekezésben Boldizsár Bianka, támadásban Ishitate volt pályán, nem adták fel a vendégek, a gólszerzők közé feliratkozott Szerző is. Polics volt elemében, jórészt neki köszönhetően nem tudtak jobban ellépni a házigazdák, sőt, Bárdi révén közelebb jöttek a budapestiek, 24-18. Hajduch átlövésből volt eredményes, aztán Klikovac háromszor, beállóból, ahogy múltak a percek, úgy nőtt a differencia. Herr védte Tryzno közeli kísérletét, aztán Pelczéder vette be kétszer a Kispest NKK kapuját, 30-19. Herr jól állt a lábán, a vendégek átlövései nem sikerültek, általában elakadtak a hazai védőfalban, a szélen jutottak ziccerekig, de onnan sem voltak túl magabiztosak. 32-23-nál Deli időt kért. Kiss révén araszolt előre a Kispest, a biztos vezetés tudatában a házigazdák néhány akciót elkönnyelműsködtek, igaz, gyakran be is találtak, leginkább Mendy révén. Magabiztosan, 36-29-re nyert az FKC.

Alba Fehérvár KC-Elios Kispest NKK 36-29 (19-12)

Székesfehérvár, 500 néző, vezette: Medve, Tarnavölgyi

Fehérvár: Sipeki - Hajduch 3, Gjorgjijevska 5 (3), Isitate 1, Piedade 2, Bandelier 3, PELCZÉDER 7, csere: Herr O. (kapus), MENDY 12, KLIKOVAC 3, Boldizsár, Májer, Rózsás. Edző: Deli Rita

Kispest: Nenezic - Tamás 2, Polics 3, Fundák 3, Kosik 1, Vadász, BALOG B. 5 (1), csere: Brunner (kapus), Petrovszki 1, Tryzno 2, KISS K. 6 (2), Szerző 2, Pintér 1, Bárdi 3, Balogh V., Felső. Edző: Béki Nagy Bertalan

Kiállítások: 4, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!