Életét jelenti a labdarúgás - Horváth Zoltánnal beszélgettünk

- Fordulatokban gazdag játékos pályafutása volt, mielőtt elkezdte az edzősködést.

- Sok csapatban játszottam, a Videotonban kezdtem futballozni, ott voltam 17 éves koromig, bár közben volt egy váltás, amikor átmentem a MÁV Előrébe. Majd elkerültem Várpalotára, ahol bemutatkozhattam az NB III-ban. Innen 18 esztendősen a Velencéhez igazoltam, aztán Lajoskomáromot és a Bodajkot erősítettem, és onnan mentem Ausztriába egy ötödosztályú csapathoz.

Náluk négy évet húztam le, hazajövetelemet követően Pusztavámon egy fél szezont töltöttem, voltam Felcsúton NB III-ban. Innen Bakonycsernyére vitt az utam, ahol két évig játékos-edző voltam. A sorban Sárosd következett, játékos-edzőként kezdtem, négy évet voltam ott, közben egyszer bajnokságot nyertünk, háromszor ezüstérmesek lettünk.

Ezután Móron kétszer bronzérmesek lettünk, és félévkor szintén dobogós helyen álltunk. Itt befejeztem a felnőttek mellett a pályafutásomat, de a Videotonban folytatom, öt éve dolgozom az utánpótlásnál.

Horváth Zoltán jelenleg a Videoton FC utánpótlás labdarúgóinak egyéni és csoportos képzését végzi Fotó: Igari Balázs

- Tudatosan készült az edzői pályára?

- Mindig vonzott, mert tudtam, hogy előbb-utóbb vége lesz az aktív játéknak, és a futballban szerettem volna dolgozni. Imádtam mind a nagy, mind a kispályás focit, és igazság szerint a legtöbb párkapcsolatom is emiatt szakadt meg. Sok időt szántam a futballra, és ezt nem mindenki viseli el. Aki a futballt választotta, annak ki kell tartania mellette!

- Akkor az igazi szerelem a foci?

- Igen, egyértelműen. A legtöbbet a futballal foglalkozom, ez az életem!

- A Videotonnál dolgozik most főállású edzőként?

- Nem, nem vállaltam el főállásban, mert van egy nagyon jó munkahelyem a Fejérvíznél. Abban a pillanatban, amint végzek a munkámmal, rohanok a Videotonhoz, ahol délután fél négykor kezdek, és csoportképzéseket végzek a klub edzői által a legtehetségesebbnek tartott gyerekekkel.

Taktikailag és mentálisan készítem fel őket, és próbálok minél több önbizalmat adni nekik. Nagyon szeretem a gyerekeket, bár kicsit azért hiányzik a felnőtt futball légköre. Ettől függetlenül nagyon sok meccset nézek meg, próbálom beleélni magam, de persze más az, amikor én irányítom a csapatot. Szeretném magam továbbképezni, de rettentően nehéz, mert minden percem be van osztva.

- Azon kevesek közé tartozik, akik markánsan fogalmazzák meg a véleményüket a sportágról és szakmáról egyaránt.

- Így van, mindenki arról beszél, hogy gyorsabban, dinamikusan kellene futballozni, de a leglényegesebb, hogy pozitívan kell hozzáállni, és az összes gyakorlatot gyorsan kell elvégezni. Ebben az edzőknek óriási felelősségük van, mert különben a gyerek megragad egy szinten! Nálam csak olyan dolgozhatott a felnőttek között is, akinek megfelelő volt a mentalitása.

- Sikeres csapatot csinált a Mórból, miért éppen most ért véget a közös munka?

-Nagyon elfáradtam. Kellett húzni egy határt, sok volt heti háromszor lemenni Mórra, onnan késő este értem haza. Emellett a munkahelyen és a Videotonnál is helyt kellett állni, és ez már kihatott az egészségi állapotomra is.

- Van edzőideálja?

- Diego Simeone stílusát szeretem, ezer fokon ég a kispadon, én is ilyen vagyok, nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is. Antonio Conte hasonló stílusú, kívülről úgy látszik, hogy bolond" és idegbeteg, de közben nagyon akar nyerni. Akárcsak én...