Sport

2017.02.01. 20:05

Nem azonos súlycsoportban: nem izzottak eléggé a DKKA lányai

Dunaújváros - Nagyon fontos, és egyben rettentően nehéz mérkőzésre készült a Dunaújvárosi Kohász az Érd ellen.

Szupkai Gábor

Legutóbb bosszantó vereséget szenvedett Debrecenben a Kohász, hiszen a közvetlen rivális ellen nagyon fontos lett volna a pontszerzés, vagy akár a győzelem. Így mindenképpen javításra készült a Dunaújváros, de most sem álltak könnyű feladat előtt. Sajnos a csapatot kis túlzással nem Zdravko Zovko állítja össze, hanem az orvos, annyi a beteg a Kohásznál. Másrészt az az Érd látogatott az Újvároshoz, akik mindössze három ponttal vannak lemaradva a Ferencváros mögött, és idén még csak a Győri ETO verte őket a bajnokságban, valamint ők is a DVSC vendégeként szenvedtek meg, akkor egy döntetlenre futotta tőlük.

A két csapat idén már találkozott az EHF-Kupa selejtezőjében, ott kettős győzelemmel az Érd lépett tovább. Szabó Edina lányai pedig azóta sem gyengültek, most éppen legutóbb a nemzetközi kupaküzdelmekben mutatták meg mennyire félelmetesek. Az EHF-Kupában a norvég Byasen csapata 35-28-ra győzte le őket Trondheimben, tehát a visszavágón idehaza az Érdnek nagy arányú győzelmet kellett aratnia ahhoz, hogy a csoportjában jobb legyen a gólkülönbsége a norvégokénál. Nos, Érden 34-22-re nyertek Klivinyiék, úgy, hogy a második félidőben tizenkilenc gólt dobtak a norvégok kapujába!

Szalai Babett (pirosban) csak rövid időszakokra tudott komoly gondot okozni az érdi lányoknak
Fotó: Zsedrovits Enikő

Fekete Bozsana jegyezte a mérkőzés első gólját, vezetést szerezve a vendégeknek, majd egészen az ötödik perc végéig csak technikai hibákat láthattunk, abból viszont nem is keveset. Szerencsére érkezett a hazaiak válogatott játékosa Kovács Anna, aki egymás után kétszer is hálót talált, majd Szalai Babett is átlőtte Janurik Kingát, 3-1. Növelhette volna előnyét a Kohász, ám ismét gondok akadtak koncentráció és pontosság terén, de végül Szalai révén 5-2-re ment a DKKA.

Felpörögtek az események, ismét gólokat láthatott a publikum, bár legnagyobb szomorúságukra leginkább az érdiek találtak be, és 7-7-nél utolérte a Kohászt a vendégcsapat a 19. percben. Újabb gólszünet volt műsoron, Kudor Kitti hetest hibázott, a túloldalon Klivinyi Kinga lövését védte Oguntoye Viktória, majd ugyanezt tette Kovács kísérleténél Janurik. Végül a 22. percben újra vezetett az Érd, és akárcsak a mérkőzés kezdetén, ismét Fekete Bozsana gólja jelentett előnyt a vendégeknek. A hajrá is jobban sikerült Szabó Edináéknak Alvarez Mireya Gonzalez kétszer egymás után talált be, ezt pedig megtoldotta még kettővel Krpez, 9-13. Klujber Katrin góljával tudott egyet faragni hátrányából a Kohász, de nagyon nehéz második 30 perc várt a Kohász lányaira. 10-13.

A pihenő után sem sokat javult a Dunaújváros helyzete. Tizenkét percnyi játék után még csak három szerzett gólnál jártak Zdravko Zovko lányai, többek közt azért is, mert kihagyott hetesből is már háromnál jártak a mérkőzésen eddigre. Bezzeg az Érd mindent belőtt, Janurik Kinga pedig jobban teljesített túloldali kollégáinál, 13-22. Az 50. percben meglett a tíz gólos különbség, a vendégek kapust is cseréltek, és bár a Janurik helyére beállt Zeljana Stojak sem védett rosszul, mégis sikerült csökkentenie lemaradását a Dunaújvárosnak, persze egy pillanatig sem jelentettek veszélyt az Érdre, akik végül hét góllal, 29-22-re könnyedén megnyerték a mérkőzést. Szabó Edina és csapata ezzel nagyon jó lelkiállapotban készülhet a hétvégi, Rosztov-Don elleni nagyon fontos EHF-kupa-mérkőzésre.

Dunaújvárosi Kohász - Érd

22-29 ( 10- 13)

Dunaújváros Sportcsarnok, 700 néző.

Vezette: Dobrovits Cs., Tájok Péter.

D. Kohász: Oguntoye - Klujber 4 (1), Kovács A. 6, Szalai 6, Cufra, Kudor 2 (2), Rácz-Vincze 1. Csere: Csapó (kapus), Takács D., Hornyák 2, Molnár, Karnik 1, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Érd: Janurik - Krpez 7 (2), Kisfaludy 1, Bulatovic 1, Signate 3, Klivinyi 3, Fekete 2. Csere: Gridnyeva, Stojak (kapusok), Vajda 1, Szabó 1 (1), Gulyás, Kiss 3, Barján 3 (1), Gonzalez 4. Vezetőedző: Szabó Edina.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!