Kézilabda mindenek felett - Balogh Bea képtelen elszakadni imádott sportágától

- Miért éppen a kézilabdát választotta?

- A sportágnak Csurgón komoly hagyománya van, ha őszinte szeretnék lenni, nem volt nagy választék: lányoknak a kézilabda, fiúknak a labdarúgás. A testnevelő tanár ezzel foglalkozott, ő hívott játszani ötödikes koromban. Minden nap jártunk edzésre, szinte rögtön beleszerettem a játékba.

- Hogyan telik most egy átlagos napja?

- Panna, a nagyobbik lányom 13 éves, ő már egyedül jár iskolába. Kata, a kisebbik két és fél esztendős, őt elvisszük a bölcsődébe, utána itthon vár a házimunka, majd edzésterveket írunk a férjemmel. Délután hazahozzuk Katit, és ha Panna is megérkezik, vele együtt megyünk edzeni, ugyanis tavaly augusztus óta én vagyok a trénere.

Balogh Beatrix most már maradéktalanul képes örülni a Sydneyben szerzett  olimpiai ezüstéremnek
Fotó: Szekeres Péter

- Nehéz edzőként tekinteni a lányára?

- Munkában és a magatartásban is többet várok el tőle. Nem könnyű ez a felállás, hiszen óhatatlanul is máshogy kezeli az ember ezt a helyzet. Panna egyébként nem olyan lány, aki csak a kézilabdáért él, próbálunk otthon azért másról is beszélni. Sőt, nem edzünk külön, mivel ő ezt soha nem igényelte és én ezt tiszteletben tartom.

- Sikerei közül melyikre emlékszik vissza a legszívesebben?

- A fehérváriakkal szerzett EHF serleg azért emelkedik ki a sorból, mert a Győr elleni döntőben egy garast nem adtak volna a győzelmünkért, főleg az idegenbeli mérkőzésünket követően. Sőt, az elődöntőben sem mellettünk, hanem a Ferencváros mellett szólt a papírforma. A legkedvesebb emlékem ennek ellenére természetesen az olimpiai ezüst.

- A dánok elleni döntőt hatgólos előnyből veszítették el. Mikor sikerült feldolgozni ezt a történelmi vereséget?

- Nálam ez viszonylag gyorsan lezajlott. A lefújást követően iszonyúan el voltunk keseredve, de az a szeretet, ami itthon fogadott minket, nagyrészt ezt feledtette. Valahol azért bánt a dolog, de elfogadtam, hogy ezüstöt nyertünk. Nem kesergek, hogy miért nem arany.

- Az olimpia évében sikerült megnyeri az Európa Bajnokságot, ám Ön nem utazott a csapattal. Mi volt ennek az oka?

- Még az olimpián megsérült a térdem, és úgy döntöttem, az egészségemet előbbre helyezem az Eb-nél, túl nagy lett volna a kockázat. Kis hiányérzet persze volt bennem, de utólag bebizonyosodott, hogy jól döntöttem.

- A 2005/06-os szezonban Görbicz Anitát megelőzve az NB I gólkirálynője lett, ami fehérvári játékosnak sem előtte, sem utána nem sikerült.

- A Székesfehérváron eltöltött négy évem az egyéni pályafutásom csúcsát jelenti. Ne feledjük azonban, ehhez kellettek a társak is, Siti Bea remek labdái nélkül biztosan nem leszek gólkirálynő, de nagyon könnyű volt Tápai Szabinával is együtt játszani.

- Melyik szakvezetővel dolgozott a legszívesebben, kitől tanulta a legtöbbet?

- Nevelőedzőimnek rengeteget köszönhetek. A profi évekből Zsiga Gyulát mindenképp kiemelném, tőle sokat kaptam játékosként és emberileg egyaránt. Kiss Szilárd a másik, akivel nagyon szerettem együtt dolgozni.

- Játszott Dunaújvárosban, Székesfehérváron, de Ausztriában és Spanyolországban is kipróbálta magát. Maradt Önben hiányérzet?

- Úgy gondolom, teljes értékű a pályafutásom, mindig jó helyre kerültem, és jól is éreztem magam.