Sport

2017.03.06. 20:05

Régi nóta: az egyiknek sikerült, a másiknak nem

Székesfehérvár - A felnőtt korosztályban már véget ért a bajnokság a Fehérvár AV19 csapatainak, de a korosztályos bajnokságokban javában folyik a rájátszás.

Szupkai Gábor

Az Ifj. Ocskay Gábor JA és a MAC hosszú évek óta vívja párharcát a magyar és osztrák korosztályos bajnokságokban, és ez az idei évben is így van.

A hazai U18-as bajnokságban majd a döntőben, az osztrák ifjúsági ligában, az EBJL-ben azonban már az elődöntőben egymással meccsel a Fehérvár és a MAC Budapest.

Az U18-asok párharcában a fehérváriak kerültek lépéselőnybe
Fotó: Molnár Artúr

A két nyert meccsig tartó párharc első felvonására szombaton került sor, ahol Kiss Dávid vezetőedző fiatal legényei 3-1-re verték hazai jégen a fővárosiakat. Ezzel 1-0-ra vezetnek a két győzelemig tartó párharcban, melynek következő felvonását szerdán rendezik a fővárosban.

Sajnos az U20-asoknak már nem volt ekkora szerencséje a MAC-al. A junioroknak a hazai U20-as bajnokság elődöntője után az osztrák juniorligában már a negyeddöntőben véget ért a menetelés. Clint Thornton csapata az első mérkőzést Budapesten 6-2-re, vasárnap pedig hazai jégen 1-0-ra veszítette el.

Ebben a vereségben nagy szerepe volt a MAC MOL Ligában is szerepet kapott kapusnak, Arany Gergelynek, aki negyvenhat lövést hatástalanított. A budapestiek viszont Sebestyén Dávid révén a 11. percben emberelőnyben betaláltak. Erre a Fehérvárnak hatszor lett volna esélye, de nem éltek a létszámfölényes helyzet adta előnyökkel, így a csapatnak már csak a hazai bajnokság bronzmérkőzése van hátra a Debrecen ellen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!