Sport

2017.03.22. 21:05

Új hősök születtek a berlini KWU Utánpótlás Eb-n

Berlin - Az eddigi legkomolyabb létszámú, 25 fős magyar csapat vágott neki a KWU Utánpótlás Európa bajnokságának Berlinben.

Szupkai Gábor

Néhány éve KWU (Kyokushin World Union) néven három szervezet létrehozott egy szerveződést - melyhez később partnerként a Shinkyokushin világszervezet is csatlakozott - , amelynek célja ténylegesen a világ legjobbjainak kiválogatása.

Ez az Eb egy ilyen verseny volt, és a Fehérvár Karate Akadémia a kapuvári csapat mögött a második legeredményesebb magyar csapatként zárta a napot.

Farkas Ágnes (balra) ezüstéremmel tért haza Berlinből Fotó: Fehérvár Karate Akadémia

A két legnagyobb esélyes, Kreitl Kitti és Fekete Gergely ugyan érem nélkül zárta a napot, de ez nem szegte kedvét a többieknek. Szűcs Ferencnek egy orosz fiú nagyon kemény térdrúgása parancsolt megálljt, de így is büszkén vehette át a bronzérmet a serdülő fiú -45kg-ban. Farkas Ágnes a döntőig jutott, ott viszont Dziatko, a roppant erős fehérorosz lány ellen hosszabbításban maradt alul, ezzel ezüstéremmel zárt az ifi női -50kg-ban.

Dezső Kata napja is jól indult, de az elődöntőben sérülést szenvedett. Viszont így is vállalta a döntőt a világbajnok bolgár Lozanova ellen, aki végül csak hosszabbításban kerekedett felül a fehérvári amazonon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!