Sport

2017.04.26. 18:55

Lóránt Péter és Luka Markovic újabb két évet aláírt a fehérváriakhoz

Az Alba Fehérvár Puebla Plus együttesének két erőssége, Lóránt és Markovic is meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését.

Szupkai Gábor

A fehérváriak igyekeznek biztosra menni, időben elkezdték a jövő évi együttes építését. Hónapokkal ezelőtt megindultak a tárgyalások
a két kulcsemberrel, a megbeszélések eredményre vezettek, a csapatkapitány, Lóránt Péter, valamint a vajkezű bedobó, a kispadról beállva is rendre kulcsembernek bizonyuló Markovic Luka is aláírta újabb két évre szóló szerződését a kék-fehérekkel.

A Gáz utcai csarnok VIP-termében tartott sajtótájékoztatón a klubelnök, Balássi Imre elöljáróban elmondta, örül, hogy sikerült megállapodniuk a két kiváló sportolóval.

- Egy klub csak akkor lehet sikeres, ha meg tudja tartani értékeit, és képes megújulni. Igyekszünk pozicionálni magunkat a magyar kosárlabda térképén. Lóránt Péter hazánk egyik legjobb játékosa, Markovic Luka pedig a legtehetségesebb. Miután 23 esztendős, nyugodtan mondhatom ezt róla. Óriási dolog, hogy a következő két idényben is minket erősítenek.

A város polgármestere, Cser-Palkovics András szerint nagy öröm, hogy a hazai bajnokság két, meghatározó játékosa marad az Albában.

- A hétvégi, Szombathely elleni mérkőzésen a sérülések miatt szűk kerettel állt ki a csapat, mégis magabiztos diadalt aratott. Ebben a győzelemben is fontos szerep jutott Lórántnak és Markovicnak. Fontos, hogy olyan sportolók hosszabbítanak szerződést, akik hozzáállásból, elszántságból, akaratból, alázatból példát mutatnak, nem csak a hazai bajnokságban, a nemzetközi porondon is remekeltek az elmúlt hónapokban. Nem csak jó kosárlabdázók, emberileg is bizonyították, szeretnének a városunk közösségéhez tartozni. Köszönöm a klub vezetésének, hogy összehangoltan, egységesen, világos koncepció mentén építi a következő évek csapatát. Lényeges, hogy tető alá hozták ezeket a megállapodásokat. A két sportolónak pedig köszönöm, hogy velünk maradnak. A célunk nem csak az, hogy a hazai bajnokság meghatározója legyünk az elkövetkező években is, a nemzetközi porondon is szeretnénk sikeresek lenni.

Halm Rolland ügyvezető igazgató elmondta, döntő, hogy a két kulcsember újabb évekre kötelezte el magát, velük a csapat tovább fejlődhet, még jobb lehet. Az ügyvezető aláírta a szerződést a két kosarassal. A center, Lóránt Péter közölte, remekül érzi magát Székesfehérváron, fel sem merült benne, hogy máshol folytassa karrierjét.

- A Magyar Kupát már elhódítottuk. Egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, mégpedig a bajnokság megnyerése.

Markovic Luka is nagyon örül, hogy létrejött a megállapodás. A hosszabbításnál fontos szempont volt, hogy jól érzem magam a klubnál és a városban egyaránt, ráadásul mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. Szeretném bajnoki arannyal zárni a szezont.

Simon Balázs sportigazgató közölte, a klub stratégiája az állandóság és a folytonosság megteremtése. Ehhez két kritérium teljesülése szükséges: az értékek megőrzése mellett egy komoly, magyar magot is ki kell alakítani.

- Lóránt és Markovic szerződéshosszabbításával olyan alapot raktunk le, amelyre lehet építkezni a jövőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!