Sport

2017.05.05. 19:30

Végre kijött a lépés idegenben

BUDAÖRS A bajnokság tizenegyedik helyén álló Budaörs ellen hét góllal sikerült nyernie az Alba Fehérvár KC lányainak.

Szupkai Gábor

Zsinórban ötször játszanak Székesfehérvártól távol az Alba FKC hölgyei. A nagy utazás negyedik állomása pénteken Budaörsön volt esedékes, ahol jó volt látni, hogy Mayer Szabina újra a társakkal melegít. Igaz, már legutóbb Békéscsabán is ott volt és két góllal zárt, de a hosszú kihagyás után még szokni kell a látványt.

Ismerős a túloldalon is akadt, az egykoron az Alba színeiben is megfordult Horváth Bernadett most a hazaiakat erősítette, de ott volt a korábbi válogatott Hornyák Ágnes, és a nemzeti csapatba mostanában újra szerepet kapó Pálos-Bognár Barbara is. A bemelegítés kimondottan dinamikusra sikerült, többek közt a hangfalakból kőkeményen dübörgő diszkóritmusoknak köszönhetően.

Ishitate Mayuko (labdával) hat góljával a legeredményesebb fehérvári lett Fotó: Kricskovics Antal

Ishitate kezdte a gólgyártást, de a következő három találatot a hazaiak neve mellé írhattuk a jegyzőkönyvben. Viszont a Fehérvár is produkált egy ilyen sorozatot, öt percet követően 3-4 volt az állás. A folytatásban a két kapus, Sipeki Flóra és Györkös Rebeka került reflektorfénybe, mindketten elkezdték szorgosan gyűjtögetni a védéseket. A következő percek forgatókönyve úgy alakult, hogy mindig vezetést szerzett az Alba, egyenlített a Budaörs. Ezt Hornyák Ágnes rontotta el, 8-7-nél újra a hazaiaknál volt az előny, időt is kért Deli Rita. A jó tanácsokat csak lassan fogadták meg a lányok, Gjorgjijevska első átlövését védte Györkös Rebeka, de a következő három alkalommal a fehérvári légiós örülhetett. Sőt Bobana Klikovac és Ishitate Mayuko is hálót talált, a Budaörs pedig ebben az időszakban nem talált be, így a 6-0-s rohanásnak köszönhetően 8-13-ra elhúzott az Alba. Ezt hazai időkérés követte, ami hatott is, a Budaörs Horváth Bernadett tündöklésének köszönhetően visszajött két gólra, 12-14.

Az első félidő hajrája jobban sikerült a vendégeknek, Tilinger Tamara kétszer is átlőtte a Budaörs falát, 13-17.

A szünetben a hazai drukkerek bögrét nyerhettek, amennyiben megfelelő volt a tudásanyaguk csapatuk eddigi és jövőbeni szerepléséről. Dicséretükre legyen mondva, minden bögre elkelt.

A pihenő után az először pályára kerülő Mayer Szabina rögtön gólt ünnepelhetett, de a fehérvári gólokra mindig érkezett a budaörsi válasz. Ami egyáltalán nem volt gond, hiszen az Alba tartotta előnyét. 18-22-nél viszont újra megrázta magát a Fehérvár, 6-2-es rohanást produkálva tovább növelték a fórt, 20-28.

A hazaiak még egyszer visszatornázták magukat öt gólra, de az Alba győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, és Mendy, valamint Piedade nélkül is simán verték a Budaörsöt.

Az Alba Fehérvár KC következő mérkőzését Kispesten játssza május 17-én.

 

Budaörs-Alba Fehérvár KC 26-33 (13-17)

Budaörs, 750 néző. Vezette: Horváth Péter, Marton Balázs

 

Budaörs: Györkös - Ertl 1, Ivanics 1, Hatala 3, Horváth B. 4, Pálos-Bognár 3, Hornyák Á. 4 Csere: Schneck, Andrási (kapus), Szabadfi, Zsigmond 2, Juhos 6 (2), Karalyos, Kovács A. 1, Kamuti, Maláti 1. Edző: Mihály Attila

 

Fehérvár: Sipeki - Pelczéder 1, Lavko 2, Klikovac 3, Ishitate 6, Bandelier 3, Hajduch 2. Csere: Herr O. (kapus), Májer 1, Rideg, Tilinger 5 (1), Gjorgjijevska 5, Mayer 4, Kazai 1, Rózsás. Edző: Deli Rita

 

Kiállítások: 4 perc illetve 4 perc, Hétméteresek: 3/2 illetve 2/1

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!