Sport

2017.06.11. 19:40

A Hadik-Kertész duó nyerte a Székesfehérvár Rallye-t

Tavaly Herczig Norbert duplán ünnepelhetett Fehérváron, miután a versenyt és a bajnokságot is megnyerte. Idén azonban másképpen alakult.

Szupkai Gábor

Az első, kincsesbányai gyorsaságit Hadik András nyerte, Vincze Ferenc lett a második, míg a címvédő Herczig Norbert a harmadik legjobb időt autózta. Igaz, a 7 km-es szakaszt követően egy másodpercen belül volt a vezető hármas. Őket sorrendben Turán Frigyes, Ranga Péter és Velenczei Ádám követte. Majd szépen eleredt az eső, és bár folyamatosan száradt, de ez látszott az időkön is. Ez persze Hadikékat nem zavarta, és a harmadik gyorsaságit követően a negyedik helyen tanyázó Herczig előtt már 22,8 másodperccel vezettek.

Persze a mezőnyben kevesen készültek az esőre, a rettentően csúszós pálya kész életveszély volt, hiszen a legtöbben slick gumikon indultak a négy gyorsaságis körre.

Hadik András és Kertész Krisztián nyerték a 2017-es Fehérvár Rallye-t a tavalyi győztes Herczig-Bacigál kettős előtt
Fotó: Soós Attila

A Székesfehérvár Rallye első napja, vagyis négy gyorsasági szakasz után Hadik András állt az élen, a belvárosban rendezett SuperSpecial előtt. A másfél kilométeres városi száguldozás nagy sikert aratott, sok pilótának pedig végül itt sikerült kicsit szebbé tennie a nem túl sikeres napot.

Vasárnapra 40 főre csökkent a mezőny, akik a csákberényi szakasszal indították a napot. Hadikékat viszont nem zavarta, hogy már nem szombat van, ugyanúgy folytatták, ahogy előző nap abbahagyták. Megnyerték zsinórban az ötödik gyorsaságit is, így fél percre nőtt az előnyük. Ezek után viszont jött a vízválasztó gyorsasági, hiszen eddig kellett várni arra, hogy megtörjön Hadikék egyeduralma. A pusztavámi 16,8 km-en Herczigék voltak a leggyorsabbak, és elkezdték ledolgozni hátrányukat. Merthogy a következő szakaszon közel tíz másodpercet hoztak az éllovason, akik panaszkodtak is az autóra. A hetedik gyorsaságit azonban Turán Frigyesék nyerték, 0,4-el megelőzve Hercziget.

A következő szakaszon folytatódott az éllovas kálváriája, Vincze és közvetlen üldözőjük, a tavalyi bajnok is több mint hét másodpercet faragott hátrányából. Ezzel összetettben Hadik Andrásék előnye 8,3 másodpercre csökkent Vinczéékkel szemben, de Herczigék is bejöttek tíz másodperc alá. A kiélezett csatában a következő szerviznél állított autóján Hadik, és új gumikat tett fel, próbálva versenyképessé tenni gépét, hogy a még meglévő előnyét meg tudja tartani.

Egy gyorsaságival a Székesfehérvár Rallye vége előtt pedig újabb szakaszgyőzelmet zsebelt be a Herczig-Bacigál kettős, azonban a 0,2 másodperces előny most sem volt elegendő arra, hogy átvegye az elsőséget a Hadik-Kertész duótól. A két vezető párost sorban: Vinczéék, Velenczeiék, Turánék és a Ranga testvérek követték a nagy hajrá előtt.

A záró gyorsaságin aztán már nem forgott veszélyben a Hadik András-Kertész Krisztián duó végső győzelme, mivel 0,9 másodperccel megelőzték a Herczig Norbert-Igor Bacigál kettőst, ezzel pedig rajt-cél győzelmet arattak az Országos Rallye Bajnokság negyedik, székesfehérvári állomásán. Összesen hat szakaszgyőzelemmel és 6,6 másodperces előnnyel zárta a Ford Fiestával versenyző kettős az újabb aszfaltos viadalt. Hadikék minden tőlük telhetőt megtettek, végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, így végre nyerni tudtak, és faragtak 16 pontos hátrányukból. A címvédő Herczig-Bacigál duó jött be másodikként Skoda Fabiával, az ifjonc Vinczéék harmadikként szintén Skodával, Velenczeiék és Turánék előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!