Sport

2017.07.22. 12:00

Székesfehérvári játékvezetők a nemzetközi porond küszöbén

Az egyik legtehetségesebbnek tartott magyar kézilabda-játékvezető kettős számára elérhető közelségbe került a nemzetközi kategóriás minősítés megszerzése.

A fiatal fehérvári bírópáros május végén az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) által szervezett négynapos játékvezetői vizsgahéten egyfajta felkészülésképpen vehetett részt a Nemzeti Kézilabda Akadémia balatonboglári bázisán, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek.

A két „spori” mer nagyot álmodni: olimpiai döntőben fújnák a sípot

- Remek lehetőség volt ez a számunkra, hiszen nemcsak a vizsgakövetelményekkel, de az EHF Játékvezető Bizottságának tagjaival is megismerkedtünk, ami legalább ennyire fontos. Az eseményen többek között részt vett Dragan Nacsevszki, az EHF Versenybizottságának játékvezetésért felelő tagja is. A gyakorlati rész mellett elő-adásokat hallgattunk, ami nagyban segíti a felkészülésünket, ugyanis ez a hazai bajnokságra is hasznosítható tudást jelent - árulta el a játékosévei alatt az ARKSE felnőtt csapatában balszélsőként szereplő Horváth Márton.

A páros eddig huszonegy NB I-es találkozón működött közre: a férfiaknál a Veszprém és a Szeged, nőknél a Győr és a Ferencváros összecsapásain is fújták a sípot, de a női válogatottnak is vezettek már felkészülési mérkőzést.

- Úgy érezzük, az NB I-es játékosok többsége elfogadott minket, fiatalon édes teher ilyen magas szinten működni. Az összes találkozónkat visszanézzük és kielemezzük, a folyamatos tanulás a fejlődésünk kulcsa. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a szövetség Soós Balázs személyében mentort jelölt ki mellénk, rajta kívül Babiczky Tibor egykori NB I-es játékvezető segíti a munkánkat - mondta Altmár Kristóf.

A kézilabdába egyaránt játékosként beleszerető bírók három éven belül sikeres EHF-játékvezetői vizsgát szeretnének tenni, így a jelenlegi hatról tovább emelkedhetne az EHF-kategóriás magyar bírópárosok száma. A 23 esztendős sípmesterek a meccsek nélküli nyári időszakban sem tétlenkednek, nem vonulnak szabadságra, a két játékvezetőre jövő héten a Győrben megrendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) vár újabb feladat.

Forrás: krebsz

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!