Sport

2017.08.30. 19:05

Aranyéremmel térhettek haza a vb-ről a fehérvári öttusázók

Alekszejev Tamara a 7., Kovács Sarolta a 8. helyen fejezte be az öttusa világbajnokságot. Csapatban azonban mindkét fehérvári hölgy aranyéremnek örülhetett.

Ferencz Balázs

A Volán Fehérvár világbajnoki címvédője éremszerzés reményében utazott Kairóba, így Kovács Sarolta nem volt maradéktalanul elégedett az egyéniben elért 8. hellyel.

Földházi Zsófia (b2), Alekszejev Tamara (b3) és Kovács Sarolta (b4) megvédte címét Fotó: UIPM

- Egyik szemem sír, a másik nevet, mert voltak nagyon jó pontjai ennek a világbajnokságnak - mondta Kovács Sarolta. - Nagyon örülök, hogy csapatban meg tudtuk védeni a címünket. Egyéniben azonban sokkal többre számítottam, hiszen éremért utaztam ki Egyiptomba. Nyolcadiknak lenni a világon sem rossz dolog, de sokkal többre lettem volna képes. Az első napon nagyon rosszul vívtam, s nehéz volt eltölteni úgy egy napot, hogy minden percben azt várod, hogy javíthass végre. Fejben fáradtam el a világbajnokságra. Az úszás és a futás nagyon jól ment, örülök, hogy újra meg tudtam nyerni az úszó számot. Szerencsések voltunk, mert három jó lovat fogtunk ki. Az éves teljesítményt tekintve nem kell szégyenkeznem, de maradtak bennem tüskék, melyekből lehet építkezni - vélekedett Saci, aki a hétvégén Demeter Bencével Moszkvában, a Kreml-kupán, majd szeptember közepén Lengyelországban a katonai világbajnokságon versenyez.

Alekszejev Tamara azonban élete legjobb szezonját zárta az egyéni hetedik hellyel, s az újabb csapatarannyal. Az Alba Öttusa SE versenyzője jól megérdemelt pihenőjét kezdi.

- Az egész szezon legrosszabb vívását produkáltam. Jól kezdtem, de aztán kaptam öt tust, s nem tudtam koncentrálni. Elszomorodtam kicsit, de másnapra helyreraktam magam fejben. Az úszás ennek ellenére nem úgy sikerült, mint szerettem volna, a formaidőzítésbe csúszott némi hiba. A lovaglással felléptem a 11. helyre. Éreztem magamban az erőt a kombinált előtt, ráadásul Kisfaludon éppen olyan mély homokban készültem a vb-re, mint amilyen pálya Kairóban várt. Minél nehezebbek a körülmények, nekem annál jobban megy. Sokan hisztiztek a homokos pálya miatt, én azonban örültem, hogy meg tudom mutatni, mire vagyok képes. Örülök a hetedik helynek, a csapatarany pedig hatalmas élmény számomra - mesélt érzéseiről Tamara, aki idén világkupa-döntőt is nyert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!