Sport

2017.08.27. 20:00

Az aranycsapat - A lányok hozták a várt eredményt

KAIRÓ Kasza Róbert szombati ezüstérme után a nők versenyeztek a kairói öttusa világbajnokságon, és csapatban aranyérmet szereztek.

Nagy Zoltán Péter

Három magyar lány, köztük két székesfehérvári versenyző vágott neki az öttusa világbajnokság női versenyének. Az új lebonyolítási rend szerint a körvívást már egy nappal a hölgyek fináléja előtt rendezték, így a többi tusa mellett a látravívás maradt a fő versenynapra. A körvívás során a KSI pentatlonistája, Földházi Zsófia teljesített a legjobban a magyarok közül. 20-15-ös mérleget produkált, 220 pontot kapott érte, s a kilencedik volt ekkor.

A fehérvári Kovács Sarolta nem tudott koncentrálni a körvíváskor

Az Alba Öttusa SE versenyzője, Alekszejev Tamara 18 győztes és 17 vesztes asszója után a 14. volt. A címvédő Kovács Sarolta azonban visszafogottan forgatta a párbajtőrt. A Volán Fehérvár tusázója 16-19-es mutatóval a 21. volt. De Saci hozta az úszásban tőle elvárhatót, és magasan a legjobb idővel megnyerte azt. A KSI versenyzője harmadik, míg Tamara 28. lett. A lovaglástól még ma is félnek az öttusázók, de Kovács Sarolta egy lovas nemzett szülöttjeként 5. és ezzel a legjobb magyar lett. A kombinált számban a fehérvári Alekszejev produkálta a legjobb magyar teljesítményt. Összesítésben a KSI versenyzője, Földházi Zsófia 2., Alekszejev Tamara 7. és Kovács Sarolta 8. helyen végzett. A három magyar lány ezzel csapatban aranyérmet söpörhetett be a kairói megmérettetésben. A címvédő Kovács Sarolta a körvívásban gyengébben teljesített, míg Alekszejev Tamarának az úszásban kellene fejlődnie, de a két fehérvári lány megérdemelte a csapatban szerzett aranyat. Ezen a világbajnokságon egyértelműen a lányok hozták az eredményt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!