Sport

2017.08.10. 19:40

Magabiztos albások - A női kézilabdázók kilenc találattal győztek

SZÉKESFEHÉRVÁR A szlovák bajnok Michalovce ellen kezdte hétvégi tornáját az Alba Fehérvár KC. A hazaiak 34-25-re megnyerték első összecsapásukat.

Horog László

A két klub közötti jó kapcsolatnak hála a szezonkezdés előtt mindig megmérkőzik a Iuventa Michalovce és az FKC. Tavaly ősszel négyszer találkoztak, kétszer barátságos derbin, kétszer a nemzetközi kupában. Minden derbit az Alba nyert, nem volt ez másként ezúttal sem. A fehérvári kapuban Mistina kezdett, jól védett, szünetben bejött Sonja Barjaktarovic, végül Vajk Eszter fejezte be a derbit a háló előtt. Mindegyik kapus jól teljesített. Az első félidőben szóhoz jutott az eddig sérüléssel bajlódó irányító, Temes Bernadett is, három gólt szerzett. A hazaiak legeredményesebbje Mendy volt, hét találattal, Gjorgijevska pedig hatszor zörgette meg a hálót, kétszer hétméteresből.

A francia átlövő, Mendy hétszer volt eredményes Fotó: Molnár Artúr

Pénteken, 17 órakor a Dunaújváros csap össze a nagymihályiakkal.

A tornát az Alba és a rivális szomszédvár Dunaújvárosi Kohász meccse zárja, szombaton délelőtt, 11 órakor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!