NB I – nyolcadik forduló

2017.09.08. 11:15

A Haladás új edzővel állítaná meg a Videotont

Az éllovas Videoton azt a Haladást fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, nyolcadik fordulójában, amely a kéthetes szünetben vezetőedzőt váltott.

A szombathelyiek gyengén rajtoltak, csupán a 10. helyen állnak azt követően, hogy eddigi hét mérkőzésükből csak kétszer nyertek, ötször pedig kikaptak, ráadásul legutóbb otthon, az újonc Puskás Akadémiától szenvedtek 5-1-es vereséget. A klub és Mészöly Géza vezetőedző ezután bontott szerződést közös megegyezéssel. A csapat irányítását – átmenetileg – az Illés Béla Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója, Pacsi Bálint vette át, akire rögtön rendkívül nehéz feladat vár vasárnap.

A székesfehérváriak ugyanis a mezőnyben egyedüliként veretlenek, és a szerdán pótolt mérkőzésükön is nyertek, így három pont előnnyel vezetik a tabellát, azaz jó hangulatban várhatják az újabb erőpróbát.

Szombaton a Vasas a Ferencváros otthonában szerepel, s az összecsapás mindkét csapat számára rendkívül fontos lesz, mivel egyaránt hét pont a hátrányuk a Videotonnal szemben, azaz egy újabb pontvesztés jelentős lemaradást eredményezne a piros-kékek és a zöld-fehérek számára is. Érdekesség, hogy az angyalföldiek az előző szezonban mindkét bajnokijukat 2-1-re megnyerték a Groupama Arénában.

Szintén izgalmas találkozónak ígérkezik a keleti rangadó, a Debrecen a kifejezetten gyenge szezonkezdés után úgy fogadja a jól rajtoló Diósgyőrt, hogy a legutóbbi két összecsapásán már győzött, így felzárkózott a középmezőnybe.

A címvédő és jelenleg második Budapest Honvéd vasárnap Pakson javíthat, miután 11 veretlen bajnokit követően az előző körben alulmaradt a Debrecennel szemben.

szombat:

Ferencváros-Vasas 18.00, v.: Bognár

Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Berke

Mezőkövesd Zsóry FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 18.00, v.: Farkas

Újpest FC-Puskás Akadémia 20.30, v.: Andó-Szabó

vasárnap:

Videoton FC-Swietelsky Haladás, Felcsút 17.00, v.: Szőts

Paksi FC-Budapest Honvéd 17.00, v.: Pintér

A tabella:

1. Videoton FC 7 5 2 – 16- 6 17 pont

2. Budapest Honvéd 7 4 2 1 13- 9 14

3. Diósgyőri VTK 7 3 3 1 12-10 12

4. Vasas FC 7 3 1 3 8- 9 10

5. Ferencvárosi TC 7 2 4 1 12- 7 10

6. Újpest FC 7 2 4 1 10- 9 10

7. Debreceni VSC 7 2 2 3 9- 7 8

8. Puskás Akadémia 7 2 2 3 11-12 8

9. Mezőkövesd Zsóry FC 7 2 1 4 8-15 7

10. Swietelsky Haladás 7 2 – 5 5-15 6

11. Paksi FC 7 1 3 3 10-14 6

12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 7 1 2 4 9-10 5

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!