Jegyzet

2019.01.03. 06:30

Az év vicce

Pajor-Gyulai László

Nincs manapság eredményesebb aktív futballedző Magyarországon Herczeg Andrásnál. A Debrecen mestere a felnőttcsapattal két-két bajnoki címet, Magyar Kupát és Szuperkupát, valamint egy Ligakupát nyert, és mindezek felett kijuttatta a Lokit előbb a Bajnokok Ligája, majd az Európa-liga csoportkörébe is.

Különösen emlékezetes marad számára 2010 nyara,

amikor a DVSC megvédte a bajnoki címét, megnyerte a Magyar Kupát, a Szuperkupát és a Ligakupát, s a selejtezőket sikerrel véve bejutott az Európa-liga csoportkörébe, előtte pedig a 2009-es őszi idényben a BL csoportkörében megtöltötte a Puskás Ferenc Stadion lelátóit a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina ellen futballozva.

Az MLSZ szavazásán, 2010-ben az Év edzője kategória látszott a legegyszerűbbnek, ilyen eredményekkel nem lehetett másnak ítélni az elsőséget, mint Herczeg Andrásnak. Hihettük, de lehetett: a szövetség edzőbizottsága a Videotonnal ezüstérmet nyerő Mezey Györgynek ítélte a büszke címet. A legmagasabb szakmai grémium talán azt nem tudta megbocsátani a debreceni kollégának, hogy csapatával nem hódította el a Bajnokok Ligája serlegét, hiszen amiben elindulhatott, minden más sorozatban az élen végzett. Később kiderült, a bizottság akkori elnöke május elején kapta meg a felkérést, hogy nevezzék meg az év edzőjét, ő azt hitte (!), hogy már másnap választ kell adnia, ezért ránézett a tabellára, amelyen akkor még a Videoton állt az élen, azt hitte (!), hogy a hátralévő néhány fordulóban ez már nem változik, ezért leadta Mezey doktor nevét.

A legutóbbi bajnokságot a Videoton nyerte, nem sokkal azt követően keresztelték át Mol Vidi FC-re. A magyar klubcsapatok zöme – szokás szerint – gyorsan elvérzett a nemzetközi porondon, a fehérváriak azonban eljutottak a Bajnokok Ligája csoportkörének küszöbéig, végül az Európa-­ligában érték azt el, hat éve egyetlen együttesünk sem volt képes erre a bravúrra. Sőt, a Mol Vidi az El-ben is helyt állt, szerzett hét pontot, oda-vissza legyőzte a görög PAOK Szalonikit, a végén pedig pontot csent az angol Chelsea-től.

Nehéz elképzelni, hogy manapság 2018-ra gondolva az év edzőjének bárki is ne Marko Nikolicsot jelölje, de muszáj. A Csakfoci.hu hírportál klubvezetőket szavaztatott meg, akik nem a szerb mestert hozták ki a legjobbnak – csak találgathatnánk, hogy mi lehet a bűne, amiért csak második lehetett. Az első egyébként az az edző, akinek a csapata a harmadik helyen várja a tavaszi folytatást.

Herczeg Andrásnak hívják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!