Téli álom helyett

Kíváncsi vagyok rá, hány gyerek kapott tavaly Magyarországon szánkót karácsonyra. A szám szerintem közelít a nulla felé. Érthetően, hiszen a hagyományos értelemben vett telek megszűntek hazánkban. Amikor e sorokat írom, akkor is hét ágra tűz a nap, jeget az utóbbi hetekben leginkább a mélyhűtőben láttam.

Ha pedig nincs tél, minek a téli szünet?

Nyugalom, kedves diákok, nem az iskolára, hanem a labdarúgásra gondoltam; e felismerés vezethette a sportági szövetséget, az MLSZ-t is, amikor január 25-re tűzte ki a tavaszi szezonrajtot. Mivel az utolsó „őszi” bajnokit december 15-én játszották, a korábbi két és fél, három hónap helyett másfélre korlátozódik a kihagyás, legalább e tekintetben tehát közelítünk valamelyest az európai elithez: Olasz- és Spanyolországban két hét, a Bundesligában három és fél a pauza, Angliában folyamatosan futballoznak, ők így születtek.

Hozzá tehetnénk, hogy az alagcsövezett, fűthető pályák is hozzájárultak e nézetváltozáshoz, de egyrészt, mint fentebb említettük, már nincs is, ami felolvadjon, másrészt érdemes és aktuális felidézni a magyar labdarúgás hőskorát! Amikor még hóban, fagyban, sárban, lucsokban bűvölték a labdát, nem is akárhogyan. A szemtanúk szerint – voltak huszonötezren az Üllői úton – az 1955. január 9-én vívott Budapesti Honvéd–MTK (azaz Vörös Lobogó) presztízsrangadó egészen rendkívüli gálaelőadást hozott. A tavaszi, őszi rendszerű bajnokság elmaradt mérkőzésének pótlása a sorrendre már nem volt hatással, de tét nélkülinek senki sem tekintette. A 20. percben már 3:1-re vezetett az MTK, onnan fordított 9:4-re a Honvéd, amely három gólt így nyugodtan beszedhetett a hajrában. A 9:7-es, örökös gólrekordból a győztesnél Puskás négyszer, Kocsis háromszor, Tichy kétszer, a vesztesnél Hidegkuti négyszer, Sándor kétszer talált be.

Ismétlem, e csodameccs időpontja január 9. Ugyanaz a nap, amikor 1968-ban, jóval kevesebb csillogással, de fogcsikorgatóbb küzdelemben 1–0-ra nyert a Ferencváros Liverpoolban a Vásárvárosok Kupája nyolcaddöntőjében. Ötvennégyezer szurkoló előtt az Albertet helyettesítő, tizennyolc esztendős Branikovits László érte el az egyetlen gólt.

Miért ne lehetne tehát 2020-ban is futballozni télen? Ha a júniusi Európa-bajnokság és az áhított magyar részvétel a sietség oka, az sem baj. Gyerekkorunkból, a saját bőrünkön és átázott cipőnkön, zokninkon át amúgy is egy életre megtanultuk: focizni mindig lehet. Sőt, egyenesen kell.