jegyzet

2020.01.23. 06:30

Tetszettek volna…

Bódi Csaba

A számtant sem a nyolcadik osztályban kezdik tanítani! Elsőre ezt a reakciót váltotta ki a sokat megélt edzőből az a felvetés, amely azt firtatja, mikor érdemes elkezdeni a fejelés oktatását a labdarúgóknál. A minapi hír szerint „egészségkárosító hatása miatt a Skót Labdarúgó-szövetség megtiltja a fejelést az U12-es és fiatalabb labdarúgók edzésein”. A további okfejtés szerencsére nem arra vitte el a beszélgetés ívét, hogy „a skótok már ezzel is spórolnak”, inkább annak megvilágítása felé, hogy – példának okáért – itt, a Kárpátok ölelésében hogyan zajlik a képzés.

A szakember – és úgy általában a hozzá nem értő érdeklődő is – tisztában van azzal, a kőkemény vagy a csuromvizes labda nem alkalmas arra, hogy kedvező élményekkel gyarapodjon a gyermek, mintegy rákapva a bólintás szorgos gyakorlására. A rajta lógó bőrgolyókkal a fejelőállványok mint oktatási segédeszközök szinte teljesen eltűntek a sporttelepekről, noha évtizedeken át jó szolgálatot tettek. Trénernek, futballistának egyaránt. Nem helyettük, de érkeztek a szivacsból és a gumiból készült játékszerek. „A gyerekeket ezekkel kell rávezetni a fejelésre. Ettől nem károsodik az agyuk. Arról nem is beszélve, hogy sokkal jobb, ha a helyes mozdulatot, vagyis a homlokkal végzett fejelést tanulja meg a fiatal, és ez rögzül, mintsem a fejtetős változat.” Márpedig a rossz szokásokat, a régi beidegződéseket a legnehezebb eltüntetni.

A skótok nem légből kapott ötletként álltak elő a tiltással. Kutatási eredményekre hivatkoznak, melyek szerint a labdarúgók esetében három és félszer nagyobb esély van arra, hogy agykárosodás okozza a halálukat, mint a hétköznapi embereknél. Továbbmenve: az Egyesült Államokban már 2015 óta központilag tiltják, hogy az U12-es és fiatalabb gyerekek fejeljenek.

Azt azért nem árt tudni, hogy kis hazánkban a 12 évesek már háromnegyed pályás bajnokságban szerepelnek, ahol 5×2 méteres kapukra zajlik a játék, és igencsak előfordul a labda megjátszása fejjel. Isten óvjon a demencia vagy más agykárosodás jeleitől, és persze mindenkit, aki a futballra adja a fejét, vagyis nem csupán a labda rúgására, hanem olykor annak buksis megjátszására is! Ha az amerikaiak és a skótot így gondolják jobbnak, ám tegyék! Magyarországon még nem hallani hasonló kezdeményezésről, igaz, tökkelütöttből akad bőven, és nem csupán a labdarúgópályán.

Tetszettek volna szivacslabdával kezdeni a fejelést!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!