jegyzet

2021.08.19. 06:30

Nyolcas a kerékben

Bódi Csaba

Grimm János nem azzal írta be magát a (sport)történelembe, hogy német névrokonaihoz (Jacob és Wilhelm) hasonlóan meséket gyűjtött. Honfitársunk olimpiai pontszerzőként hívta fel magára a figyelmet az 1924-es ötkarikás játékokon, ahol Uhereczky Ferenccel együtt kétüléses tandemben végzett ötödik helyezettként. A magyar kerékpározás első olimpiai sikerének számító eredmény Párizsban született. A folytatásban az 1936-os, az 1952-es, az 1964-es és – jókora kihagyás után – a 2000-es olimpián jutott el ötödik helyig különböző szakágakban magyar bringás. Sydney-ben Szabolcsi Szilvia női repülőversenyben zárt az említett pozícióban, ám annak is már 21 éve…

Negyedik helyével a nagy áttörést idén Tokióban Vas Kata Blanka érte el, egyben értékesebb polcra emelve a honi hegyi­kerékpározást.

Az ötkarikás programban 1996 óta szereplő mountain bike a 19 esztendős sportoló szereplésével bekerült a köztudatba, noha amúgy meg tízezrek hódolnak e szenvedélyüknek. Vagyis más alkalmakon is témát adhatna a sportág. Mondjuk, azért, mert az állóképesség és a kitartás mintapéldája. Ha pedig nem versenyszerűen űzi az ember, hanem csupán kedvtelésből, akkor is olyan élményt nyújt akár a látvány, akár a kihívás leküzdése okán, amiért megéri nyeregbe pattanni.

Valamiért mégis „nyolcas van a kerékben” – és itt nem a fékezési problémára, a kerék imbolygásra, továbbá a gumiköpeny kopásra kell gondolni. Mert amennyiben csupán ilyen egyszerű lenne a megoldás, szót sem érdemelne. Hanem!

Ismert tény, hogy a pandémia miatt a terepversenyeken indulók létszáma nagyjából és egészében megfeleződött. A jövőt illetően ennél is karakteresebb nehézség, hogy a kisebb mezőnyben is a 30 év fölötti bringázók alkotják a derékhadat. Ebből következően a mountis viadalokat két évtizede lebonyolító szervező aggodalma teljesen jogos. Ki fog a Bükkben, a Mátrában, a Pilisben tekerni húsz év múlva? Ki ülhet Vas Kata Blanka helyére, vagy még inkább a másik hegyikerékpáros tokiói olimpikon, a 38 éves Parti András nyergébe?

A nyitás a fiatalok felé közös érdek. A holland SD Worx csapatához szerződött Blanka talán nem is sejti, hogy a történelmi helyezésen felül még nagyobb cselekedettel szolgált. A figyelmet a sportágra irányítva esélyt teremtett a gondolkodás megváltoztatására. Amennyiben ennek lesz hozadéka az elkövetkezendő években, akkor az már (Grimm-) mesébe illő történetként vésődik az emlékezetekbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!