jegyzet

2021.11.06. 06:30

Tökéletes

Pajor-Gyulai László

Nekem nagyon tetszett a sztori. Tegnap megírtuk, a szerda esti Rb Leipzig–Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája mérkőzésének a hajrájában sajátos párbeszéd zajlott a franciák világsztárja, a brazil Neymar és a magyar válogatott Szoboszlai Dominik között. A PSG 2–1-re vezetett, a 92. percben járt a meccs, és a lipcseiek tizenegyeshez jutottak, Neymar pedig odalépett Szoboszlaihoz. Kívülről csak annyi látszott, hogy beszélgetnek néhány másodpercig, a házigazda csatára később elárulta, hogy miről: „Megkérdezte, biztosan berúgom-e a büntetőt, én pedig válaszoltam, hogy igen. Majd visszakérdezett: biztos? Annyit mondtam, hogy sosem hibázok!”

Szerintem két szempontból is tökéletes.

Az egyik az, hogy,

lám, itt a bizonyíték, a profi futballból még nem veszett ki a jó értelemben vett csibészség, a finom, megbocsátható provokáció, a mosolyt fakasztó beszólás a másiknak,

a sportág legendáriumában ilyeneknek se szeri, se száma. Igaz, a legtöbb még évtizedekkel korábbról, szinte a hőskorból származik, így hihetnénk, ez a fajta lazaságot felemésztette a hideg, pénz összegekben kiszámítható profizmus. Nekem egyébként az egyik kedvencem hazai gyökerű: egy sáros talajon játszott meccsen a mezek is mocskosak lettek, és egy szabálytalanság után a sárga lapot felmutatni akaró játékvezető megkérdezte a védőt, mi a száma, mire ő rávágta az akkor toplista éllovas dal címét: Sugar baby love…

A jelek szerint a profizmus nem számolta fel a csibészséget, csupán a játékosok kerültek messzebb a nyilvánosságtól. Régen az újságírók, a szurkolók ott lehettek az edzéseken, közvetlen kommunikáció zajlott közöttük, az ilyen sztorik akadálytalanul terjedhettek, és nem állták útjukat az interjúkban cenzori hatalmat magukénak érző sajtósok sem.

És tökéletes Szoboszlai válasza is. Ott áll vele szemben a világ egyik legjobb, legnépszerűbb futballistája, ő pedig megszeppenés nélkül vág vissza azzal, hogy ő sohasem hibázik. Vagányság és önbizalom – adalék ahhoz, hogy Szoboszlai húszévesen miért tart ott, ahol, és miért áll szép jövő előtt. Ha elájulna attól, hogy éppen ki jön szembe vele a pályán, egy cselt sem merne megcsinálni. Másfél évtizede egyik fiatal reménységünk holland élcsapattól kapott szerződést, az első meccsén, amelyen kezdőként lépett volna pályára, leesett állú turistaként sétált körbe a rotterdami stadionban, mire az edzője inkább kivette a csapatból, mert ilyen megilletődött csatárnak nem venné hasznát.

Ja, van harmadik is: Szoboszlai kiélezett helyzetben végezte el a büntetőt – tökéletesen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!