Mégis miért?

Egy barátom komoly részt vállalt magára egy futóesemény megszervezéséből. Mondhatnánk futóversenynek, de mivel amatőröknek vagy még inkább hobbifutóknak hirdettek lehetőséget arra, hogy megtegyék a rajt és a cél közötti távolságot, így talán a futóesemény megnevezés jobban leírja a trappolós valóságot. Nem beszélve arról, hogy több távból is választhatnak a sporttársak életkoruktól, felkészültségi szintjüktől, bátorságuktól függően. Például a maratonnak nekivágni még felkészülten is bátorság, felkészületlenül viszont még a sokkal rövidebb távok is csak kalandvágyóknak ajánlhatók.

Az említett szervező azt kéri az esemény támogatóitól, néhány mondatban fogalmazzák meg, mi motiválja őket abban, hogy segítő kezet nyújtanak neki. Megelőlegezhetjük, hogy az egészséges életmód népszerűsítése, a közösségépítés fontossága egyaránt szerepelni fog a legtöbb válaszban, mint ahogyan rövid időjárás-jelentést is nehéz elképzelni hőmérséklettel, csapadékkal, légmozgással kapcsolatos kifejezések nélkül. A fentiek kapcsán próbáltam meg átgondolni, sportoló, sportolgató ismerőseim általában mit mondanak arról, hogy miért teszik próbára magukat kisebb-nagyobb rendszerességgel némi testedzéssel.

Sportbarátaim egyikéről rögvest meg kellett állapítanom, hogy triatlonfilozófiai székfoglalója alighanem csak lakonikus rövidsége miatt aratna sikert tudóstársai között. Egyszer azt találta mondani, hogy azért úszik, fut, kerékpározik minden szabadidejében, mert az jó. Amikor unszoltam, hogy ezt fejtse ki bővebben, kis gondolkodás után módosított a doktoriján mondván: azért csinálja, mert az nagyon-nagyon jó neki. Nevettünk, de aztán rá kellett ébrednem, hogy ide lyukad ki minden beszélgetés, amit sportoló, sportolgató emberekkel erről a témáról folytatunk. Persze van, aki felszabadultságot emleget, van, aki egyenesen úgy érzi, akkor él igazán, amikor fut. 

Akad olyan ismerősöm, aki nemhogy az úszástól, hanem már az uszoda levegőjébe szippantva is mámort érez. Gondolom, hasonló érzés lehet neki ahhoz a kéjhez, amit egy másik sporttársam arcán láttam akkor, amikor egy kerékpárverseny nehézségeitől sújtva megálltunk pihenni egy kicsit, és rágyújtott.

Azon tanakodom, hogy támogatóként én mit írnék indoknak a verseny honlapjára. Talán valamit a reményről, hogy hozzájárulásommal segítem némi szenvedéshez jutni sporttársaimat, amit örömmel küzdhetnek le.