Sportvilág

2009.05.28. 02:29

Fölényes hazai győzelem

Székesfehérvár - Tegnap a Pénzügyőrt fogadta az NB III-as labdarúgó-bajnokságban egy előrehozott találkozón az FC Fehérvár II. A mérkőzést simán, 5-2-re nyerték a piros-kékek.

Parall Bálint

Tegnap, a 29. fordulóból előrehozott találkozón fogadta az FC Fehérvár II. a tabellán nálánál sokkal előkelőbb, 6. helyet elfoglaló Pénzügyőrt. Az erőviszonyok tehát nem a hazaiak mellett szóltak, ám a vendégek reményei 11 perc alatt szertefoszlottak, hiszen a Halasi - Bencze, Buljabasics (Molnár), Horváth, Mohl (Wieland), Domonyi, Romero, Jung, Baracskai, Vadász, Kaiser (Czinger) - összeállításban pályára lépő fehérvári csapat ekkor már 2-0-ra vezetett. A 3. percben Vadász Viktor váltotta gólra ifj. Horváth Gábor indítását, majd Romero szögletét helyezte a kapuba Baracskai. A 25. percben ismét Vadász volt eredményes, ezúttal 25 méterről lőtt a jobb alsó sarokba, 3-0. Aztán a 37. percben az eddig jobbára az előkészítésben remeklő Horváth Gábor - aki egyébként összeszedte ötödik sárgalapját az NB I-ben, ezért nevezték - 22 méteres szabadrúgása talált utat a kapuba, 4-0. A gólgyártásnak azonban ezzel még nem volt vége az első félidőben, hiszen a vendégek Perevegyenev révén - aki egyébként lefutotta az egész védelmet - a 42. percben szépítettek, 4-2.

A második félidőben is abszolút mezőnyfölényben futballoztak a fehérváriak. Talán ezért is volt váratlan Kopcsa gólja, aki egy villámgyors kontratámadás végén szépített, igaz ehhez Halasi hatalmas hibája is kellett, 4-2. Ez némileg felrázta a fehérváriakat, akik megpörgették az utolsó perceket. A 88. minutumban Jung Martin ment el a jobb szélen, majd a középen érkező és az egész mérkőzésen jól futballozó, mindössze 17 éves Baracskai elé tálalt, aki pedig az üres kapuba továbbított, 5-2.

(A csereként beállt Cziglert a 90. percben egy durva szabálytalanságért kiállították.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!