Sportvilág

2011.02.25. 03:29

A nagy ugrásra várva

Székesfehérvár - Babos Rita, az ARAK atlétája a fedettpályás országos bajnokságon két arany- és egy ezüstérmet szerzett. Ezzel ő volt a legeredményesebb megyei versenyző.

Silye Sándor

- A hármasugrás esetében meglepődnék, és meglehet, kétségbe is ejtene, ha nem én lennék az első. A másik két szám esetében lutri, hogy ki lesz az első, a második vagy éppen a harmadik.

- A távolugrásban min múlott, hogy nem nyert?

- Most elsősorban a hármasugrásra készülünk, mivel az a fő számom, és ennek az indítása másabb, mint a távolugrás esetében. Ott sokkal jobban ki kell emelni az ugrást, magasabb ívben kell végrehajtani a gyakorlatot. Ha az emberbe belerögzül egy adott mozdulatsor, mert rengeteget gyakorolja, akkor nehéz átállni egy másik fajta technikára.

- Ön univerzális atléta. Ez előny. Vagy hátrány is...?

- Nem könnyű kérdés. Nehéz eldönteni: jó sokoldalúnak lenni, vagy jobb lenne csak egy számban elmélyedni. A lényeg: élvezem, amit csinálok, annak, hogy ennyi számban tudok sikeres lenni, örülök, de a hangsúly a hármasugráson van.

- Hármasugrásban irány a világ teteje?

- Ki ne szeretne odajutni? De tisztában vagyok a realitásokkal, elérhetőbb célokat szeretnék kitűzni...

- Miket?

- Élni annak értelmében, ami kitisztult bennem: bár ugróatléta vagyok, nem szabad egyszerre sokat és nagyot ugrani, lépésenként kell előrehaladni. A legnagyobb álom az olimpia, ehhez csúcsot kell teljesíteni, a távlati célom ez, de ehhez hiányzik még 38 centiméter. Ami látszólag nem tűnik soknak, de sokkal nagyobb a gondoltnál.

- Mi az újabb lépése ?

- Nagyon jó szabadtéri felkészülés, március végén edzőtáborral. A törökországi csapat-Eb a célom, de persze a rám váró többi versenyen is helyt akarok állni.

- A jó felkészülés elsősorban önön múlik...

- Ha csak rajtam múlna! A feltételek adottak Fehérváron, az akaratommal, hozzáállásommal, motivációmmal sem lesz gond, csak a sérülések is kerüljenek el!

- Ugye, nem bánta meg, hogy atléta lett?

- Egyáltalán nem, bár néptáncoltam, kézilabdáztam, kosaraztam is, de az atlétika az igazi, sorsszerű számomra.

A fedettpályás utánpótlás atlétikai junior ob-n 24 egyéni indulóval és 2 váltóval indul az ARAK, ezek a számok az ifiknél: 20 és 2. Az esélyes a futók közül Pálinkás Dóra, Hegedűs Ádám, Frey Virág két számban is, valamint Borsányi Gyöngyi, Huszár Kitti, László Dávid, Pintér Mátyás ugró.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!