Sportvilág

2014.07.08. 19:30

Foci vb 2014 - Egervári Sándor, korábbi kapitány szerint nívós a világbajnokság

Budapest - A korábbi szövetségi kapitány, nemzeti együttesünket a selejtezők zárásáig irányító Egervári Sándor szerint a vb kimondottan izgalmas, remek színvonalú.

Horog László

Két együttest különösen jól ismer. A hollandok elleni, amszterdami vb-selejtező az ő bukását hozta, a 8-1-es vereség után azonnal fel is ajánlotta lemondását, amit az MLSZ vezérkara elfogadott.

Persze, kellemes emléke is akad a brazíliai esemény szereplőiről. Az általa irányított, U20-as válogatott a 2009-es, egyiptomi vb-n harmadik lett, a bronzmeccsen azt a Costa Ricát verte, amely csak büntetőkkel bukta el a négy közé jutást, a tulipánosok ellen.

- Sokan szuperlatívuszokban beszélnek az idei vb-ről, ugyanis sorra dőlnek meg a csúcsok. Ön mennyire elégedett a színvonallal?

- Ez egy kimondottan jó világbajnokság. Sok a helyzet, ebből következőleg a gól is, mindegyik együttesben akadnak kulcsjátékosok, akik fantasztikus teljesítményt nyújtanak. Fontos, hogy egyik csapat sem játszik bunkerfocit, a nyitott, támadó futball dominál, ezért érdekes szinte mindegyik mérkőzés.

Egervári Sándor szerint a spanyolok azért buktak el, mert a kulcsjátékosok fáradtan szerepeltek  (Fotó: a szerző)

- Azért vélhetően akad gárda, amelytől többet várt.

- Igen, az olaszoktól feltétlenül, remekül kezdtek az angolok ellen, ám utána kis túlzással elkezdték csalni a focit, húzni az időt, ami megbosszulta magát. Az angoloktól eleve nem vártam többet, nem véletlen, hogy az utóbbi Eb-ken és vb-ken sem jutottak messzire, aminek az oka egyszerű. A bajnokságuk nagyon erős, rengeteg pénz mozog benne, képesek megvenni a világ legjobbjait. Ez hasznos a ligának, a klubcsapatok általában eredményesek a nemzetközi porondon, viszont a válogatott eredménytelen. Ugyanis a külföldi sztárok miatt az angol fiatalok nem jutnak szóhoz, így a nemzeti együttesnek sem képesek segíteni. Ez világjelenség, mindenütt rengeteg a külföldi, de az angolokat érinti legjobban. A spanyoloktól is érthetően többet vártam, a teljesítményük csalódás, mégsem hiszem, hogy mindenen változtatni kellene, ami eddig működött. Továbbra is ők rendelkeznek a legképzettebb játékosokkal, a gond az volt, hogy a futballisták kifacsart állapotban érkeztek a vb-re. A bajnokságuk későn fejeződött be, ráadásul a Real és az Atletico vívta a BL-döntőt, tehát pokoli klubszezon van a sztárjaik mögött. Nem véletlen, hogy a madridiak portugál ásza, Ronaldo sem volt képes hozzátenni együttese teljesítményéhez. Az afrikaiaktól nem vártam többet, viszont az ázsiaiktól igen. A korábbi vb-ken a koreaiak és a japánok is gyors, látványos és eredményes futballt játszottak, ezúttal nem.

- Nézzük akkor a pozitívumokat.

- Felbukkantak olyan egyéniségek, akiket ismertünk, de a második vonalhoz tartoztak. Kiderült, hogy a kolumbiai James Rodriguez fiatal kora ellenére kész labdarúgó. Mindent tud a játékről, rövidesen a legnagyobbak közé emelkedhet, sőt, talán már ott is van. A vb-n a kapusok rendkívül magabiztosak, kevés potyagólt láttam.

- A hollandok remekelnek, ott vannak az elődöntőben. Számított erre?

- Igen, nagyon erős kerettel rendelkeznek. A világbajnokot 5-1-re intézték el az első fordulóban, a spanyoloknak szerencséjük volt, hogy Robbenék csak egy félidőn át játszottak igazán jól. Sajnos ellenünk, Amszterdamban mindkét játékrészben... A negyeddöntőben Costa Ricát verték büntetőkkel, utóbbiakat is jól ismerem, többen szerepelnek abból a gárdából, amelyet büntetőkkel vertünk a húsz éven aluli vb-n. Főleg a jelen eredményeinek tükrében volt rendkívül bravúros a fiataljaink teljesítménye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!