Tác

2016.10.21. 19:05

Felszentelték a felújított köztéri emlékművet, Wittner Mária volt az ünnepség vendége

Tác - A forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára a falu lakossága, a Gorsium Általános Iskola összefogásával, ünnepi műsorral emlékezett csütörtökön este.

V. Varga József

Az emlékműsorban közreműködött a nyugdíjas egyesület Szivárvány kórusa és citerazenekara, az Iringó néptáncegyüttes, valamint számos általános iskolás és középiskolás diák.

A korabeli események méltóságát, a forradalom eseményeit, eszmeiségét, a szabadságért küzdők tragédiáját prózával, verssel, dallal és tánccal Sztik Szilvia tanárnő rendezésében mutatták be.

Wittner Mária személyes emlékein keresztül beszélt '56-ról Fotó: Gorsium iskola

Az évforduló arra is lehetőséget adott a közösségnek, hogy a közelmúltban felújított köztéri emlékművet felszenteljék, és mécsesek gyújtásával emlékezzenek azokra a halottaikra, akik életüket áldozták Magyarországért.

Az eseményre díszvendégként érkezett Wittner Mária egykori szabadságharcos, politikus, az 1956-os emlékbizottság védnöke, az Emberi Méltóságért díj idei kitüntetettje, aki megható beszédében, személyes emlékein keresztül szemléltette a forradalom 60. évfordulójával kapcsolatos gondolatait. Őt és a kíséretében lévő Varga Gábor országgyűlési képviselőt, valamint az emlékező táciakat Horváth Tamás polgármester és Kovács Gáborné iskolaigazgató köszöntötte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!