Jegyzet

2019.07.31. 15:30

Csapatépítő technikai gubanc – akusztikus 30Y

Nagy Zoltán Péter

Mindenhol lehetnek és vannak is problémák. Mondhatnám úgy is, hogy azért vagyunk, hogy gondokkal találkozzunk, s azokat megoldjuk. Akkor vegyük példának a FEZEN-t! A szervezőket a legkevésbé sem irigylem, hiszen egy ilyen többnapos rendezvény hatalmas logisztikai feladatok elé állítja őket. A sztárvendégeken túl a legfontosabb mégis a közönség, hiszen érte történik minden. Gondoskodni kell a megfelelő biztosításról, a rendezvényhelyszínek lezárásáról, mindezt úgy, hogy a rendező önkéntesek vagy fizetett alkalmazottak udvariasak, kedvesen szolgálatkészek legyenek. Ráadásul idén könnyű kis sütödetűzzel indult a FEZEN, amit a tudósítások szerint gyorsan, szakszerűen láttak el a szervezők. A helyszínen bulizók többsége csak a sajtóból értesült a tűzről. Ahogy az lenni szokott, idén is megkapta égi áldását a FEZEN – akik tehették naponta több garnitúra ruhát és cipőt cseréltek, a messziről jöttek pedig ruhaszárítóként viselkedtek. A balhé sem maradt el, de okozója gyorsan a fogdába került. Olajozottnak látszott a gépezet. A 19 éves pécsi alternatív rockbanda koncertjén viszont válogatott szitkokat szórt a 30Y vezére: „a Tóni már megint képtelen hangosítani!” Alighanem a kontrollhangszórókkal lehetett a baj, mert a nézőtéren nem érződött a hiba. A zenészeket viszont kimondottan zavarta a technikai baki, mert egyszer csak levedlették elektromos hangszereiket, akusztikus gitárral leugrottak a nézők közé, és közös szereplésre kérték őket. – Tőlem balra ezt üssétek a tenyeretekkel, középen pedig ezt a térdeteken, jobbra pedig ezt a melleteken! – hangzott a felhívás, majd kisebb gyakorlás után beindult a közös zenélés. A szervezők valószínűleg hibáztak, Tóni rosszul hangosított, de ebből a 30Y olyan csapatot épített, ahol zenésszé vált a közönség, ahol közösséggé épült szórakozó és szórakoztató. Lehet, hogy a hangok nem hasították a sátortetőt, de szívhangon pengtek a dallamok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!