Személyes hangon a Költőről

2020.11.05. 11:00

Mi, Fejér megyeiek büszkék lehetünk arra, hogy Vörösmarty Mihály e táj szülötte

Természetesen a Szózat költőjéről hallottam először. Meg arról, hogy mi, Fejér megyeiek különösen büszkék lehetünk arra, hogy Vörösmarty Mihály ennek a tájnak a szülötte, és Fehérvár hajdani gimnazistája.

Bakonyi István

A Vörösmarty csemegét Karsay Ferenc cukrászmester találta fel, több mint hatvan éve

Fotó: FMH-Archív

Az iskolában természetesen kötelező tananyag volt az életműve, de bevallom, az általánosban különösebben nem fogott meg a lírája, amellett, hogy a Szózat mindmáig az egyik legkedvesebb olvasmányom, és hittel hirdetem az „itt élned, halnod” kell erkölcsi parancsát. Nyolcadikos koromban Radnóti sorsa és költészete megrendítőbb volt számomra, s ugye a Nem tudhatom költője is emlegeti Vörösmarty nevét. S a nagy utód ebben a versében a Szózat-költő méltó utóda, aki a halál torkában írta meg a XX. század szózatát…

Aztán a gimnáziumban már egyre közelebb éreztem magamhoz Nyék szülöttének líráját, valamint a Csongor és Tündét is. Akkoriban gondoltam arra, hogy milyen jó lehetett a reformkorban élni… Annak a kornak a nyitányát 1825-ben az első reform­kori országgyűlés jelentette.

S ugyanabban az esztendőben jelent meg a magyar romantika nyitánya, Vörösmarty Zalán futása című hőskölteménye ezzel a hangütéssel: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? / Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző / Fénnyel jársz egyedül…” Micsoda gyönyörű sorok, micsoda gyönyörű nyelv! S akkor még nem tudtam, hogy a fiatal költő történelmi drámák sorát is megalkotta hasonló stilisztikai színvonalon.

Ez utóbbira a pécsi főiskolás évek alatt jöttem rá, legendás tanárunk, a drámatudós Bécsy Tamás jóvoltából. Az ő mentorálása mellett írhattam sikeres diákköri dolgozatot Vörösmarty drámáinak romantikus vonásairól. Annak a céljával, hogy bizonyítsam: a Csongor és Tünde zsenialitását, ha ezek a művek nem is érték el, ám Vörösmarty volt az első nálunk, aki színpadi művek sorát alkotta meg a romantika eszközeivel. Az alkotó képzeletnek, a történelmi érzékenységnek, a hazafias érzelmek fölmutatásának, vagy éppen a belső viszályok leleplezésének segítségével.

Bitskey Tibor mint Csongor, Törőcsik Mari mint Tünde
Fotó: FMH-Archív

S aztán Fehérvár. Egyre inkább tudatosodott bennem, hogy a szűkebb hazának feladata az életmű ébren tartása. Nem mintha ez korábban nem történt volna meg. Hiszen például a századik évfordulón nagy pompával emlékezett a város a hajdani diákra. Az akkor már álló szobor talapzatára ötven koszorút helyeztek el, és a díszebéden a költő veje, Széll Kálmán miniszterelnök mondott pohárköszöntőt a megyeházi és a színházi megemlékezés után. Egy ilyen esemény akkoriban tömegeket tudott megmozgatni. Később számos intézmény vette föl a nagy költő nevét: színház, tsz, művelődési ház, iskolák, tér, sütemény (!), és persze a Vörösmarty Társaság. S ha már itt tartunk, hadd idézzek föl néhány pillanatot ez utóbbi közösséggel kapcsolatban! Valamikor 1987-ben keresett meg a Hazafias Népfonttól Pál Istvánné, hogy újjá kéne alakítanunk ezt a nagy hagyományú, de többször megszűnt társaságot. Neki­álltunk a szervezésnek, és 1988 novemberében a Pelikán teremben megtörtént az, amire oly sokáig vártunk.

S immáron 32 éve működünk!

Portré a kápolnásnyéki Vörösmarty-házban
Fotó: FMH-Archív

Két pillanatot hadd emeljek most ki. 1999. december 1-jén a fehérvári városházán tartottunk egy olyan emlék­ülést, amellyel elkezdődött az emlékév. Ezen a felejthetetlen napon itt volt közöttünk Szabó Magda, aki szenvedélyesen szólt kedves költőjéről. Egy évvel később pedig az ő, Vörösmartyról írott drámáját mutatta be a Vörösmarty Színház Sziluett címmel, a kétszázadik évfordulón. Az emlékülésen egyébként olyan előadók méltatták az életművet, mint Praznovszky Mihály, Horváth Júlia, Kerényi Ferenc, Zsoldos Sándor, Mohácsy Károly, Bécsy Tamás, Szathmári István, Bodolay Géza és Tari Lujza. Ezek a szövegek, kiegészülve Kárpáti Pál, Karácson Sándor és Pásztor Bertalan későbbi kápolnásnyéki előadásaival, megjelentek a Vörösmarty mai szemmel című kötetben, az Árgus Kiadó és a Vörösmarty Társaság közös kiadásában 2000-ben.

S egy másik pillanat 2011 áprilisából. Akkoriban született meg az az ötlet, hogy a 12 legszebb magyar versről (Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Jordán Tamás színművész válogatása szerint) egy-egy városban kétnapos konferenciákat szerveznek. A nyitányt pedig az jelentette, hogy diákok százai adják elő a kijelölt költeményt. Székesfehérvár és Kápolnásnyék számára a feladatot A vén cigány jelentette. Fölemelő volt látni és hallani a Romkertben a Jordán vezette „versmondó kórust”, ahogy zengett a fantasztikus remekmű. Aztán a két településen a számos előadás, a szakma legjobbjainak szájából. Néhány név: Jelenits István, Gintli Tibor, Kabdebó Lóránt, Szegedi Maszák Mihály, Sturm László, Tóth Krisztina, Toldi Éva és sokan mások. Két nap – egyetlen versről! Aztán ez az anyag is megjelent kötetben a Savaria University Press gondozásában.

S eszembe jut sok más, Vörösmartyhoz köthető élmény. Versmondó verseny a róla elnevezett fehérvári általános iskolában (vajon az idén a járványhelyzet megengedi-e, hogy megtartsuk?…), az újra föltámasztott Vörösmarty-vacsora, vagy éppen a legutóbbi, szeptember végi, városházi emlékülés. Valamint sok-sok kápolnásnyéki rendezvény, közöttük a két évtizeddel ezelőtti országos versmondó verseny, ahol többek között Bánffy Györggyel, a nagy színésszel ülhettünk egy zsűriben, s ahol Kupi Lászlóék oly nagyszerű vendéglátók voltak.

A Vörösmarty csemegét Karsay Ferenc cukrászmester találta fel, több mint hatvan éve
Fotó: FMH-Archív

S a legutóbbi csoda: a nyéki emlékház pazar felújítása, mögötte a Csajághy Laura Színpaddal, az új szobrokkal, egy friss Csongor és Tünde-elő­adással. S persze olvasom, hallgatom és tanítom a nagy műveket: Európa élvonalbeli romantikus költőjének remekműveit.

Vagy éppen kedves költőmnek, Bella Istvánnak Testamentumát: „…Az elégetett versek milyenek voltak? / Az Előszó után, a fölégetett föld után…”

Hiszen a költői szó tovább él. Két évszázad után is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!