In memoriam Szathmári István

Az Úr hosszú életet adott neki. S ebből a hosszú életből Fehérváron is kaptunk sok szellemi ajándékot. Már nyugdíjas korú volt az ELTE professzora, amikor tanítani kezdett a Kodolányi János Főiskolán, a kommunikáció tanszéken, olyan tudós kollégákkal együtt, mint Fábián Pál, Bencédy József vagy Wacha Imre. S most követte őket az örökkévalóságba.

Szathmári István többek között a stilisztika tekintélyes szakértője volt, s ezt a tudást adta tovább a főiskolásoknak, a jövendő kommunikációs szakembereinek is. Magam is sokat köszönhetek neki, az ő útmutatásai szerint kezdhettem tanítani a Kodolányin 1995-ben. Sokan emlékezhetünk közvetlenségére, emberségére, arra a természetességre, ami szerencsésen párosult a tudós egyéniségével. Hozta magával azt a szellemiséget, melynek gyökerei a kisújszállási református gimnáziumban vagy éppen a debreceni egyetemen keresendők. Onnan indult el a sikeres pályán, megőrizvén hitét, magyarságát és tisztességét. Mintegy hét évtizedig tanított és kutatott, élte a tudósok sajátságos életét. Számos díja után 90 éves korában kapta meg a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

Székesfehérváron is számíthattunk rá, és nemcsak a katedrán. Számos kulturális programunk résztvevője volt. A minap idézhettük a Hírlapban, hogy 1999-ben előadott az országos Vörösmarty-emlékév nyitányán rendezett emlék­ülésen a Városházán. Néhány évvel később, hasonlóképpen a 2005-ös József Attila-konferencián. Előttem hajdani antológiánk, a Bástya akkori 3. száma, benne az ő tanulmányával. (A tárgyias-intellektuális stílus József Attila költészetében.) Olyan tudós volt, aki egyaránt foglalkozott nyelvészettel és irodalommal. Emlékszem arra is, hogy milyen sokra tartotta Bella István líráját, annak stilisztikai értékeit.

Vannak olyan tanárok és tudósok, akiknek távozása rendkívül fájó. Közéjük sorolhatjuk Szathmári Istvánt is. Nyugodjon békében!