Néhány gondolat egy interjú kapcsán

A szombati (március 20.) számban jelent meg egy riport Mór egyik kedvelt személyével, aki a sváb hagyományokat kutatja. Azt vártam, hogy új információkat tudok meg a magyarországi svábságról, mivel magam is hosszú ideig dolgoztam sváb és felvidékről kitelepített lakosú faluban, de csalódnom kellett.

Egy mélyen megsértett, haraggal teli ember szólalt meg, aki szerint a magyarok lopósak, lusták, részegesek. Természetesen félre nem érthető utalások formájában mondja ezt ki, nem úgy, mint például Kertész Ákos író. A kitelepítésekért az összes magyar felelős, a ’48-as szabadságharcosok feltételezhetően részegesek voltak, ezért vesztették el a móri csatát, a földszomszédja pedig aludni jár ki a földjére, míg ő és a felesége szorgalmasan dolgozik, ezért a magyarok lusták. Kutatásainak eredményeiről szinte semmit nem tudunk meg a riportból. (Vajon mi volt ennek a cikknek a célja?!)

Úgy gondolom, helyre kéne tenni néhány dolgot a valóság kedvéért. Először is a kitelepítésekről: a győztes hatalmak ötlete volt a kitelepítés, áttelepítés – gondolom –, hogy megtisztítsák a magyaroktól a leszakított nemzetrészek területeit, vagy legalábbis meggyengítsék a rebellis magyarságot a haza testéből leszakított területeken. De ugyanez volt a cél a németekkel is. Nagy Imre kommunista belügyminiszter benyújtotta a kollektív bűnösség fogalmát tartalmazó törvényjavaslatát a magyarországi németekkel szemben, mint ahogy a csehszlovák államban Benes a magyarokkal szemben. Csehországban és Szlovákiában ez még mindig érvényben van, az Európai Unió jogállamiságra oly kényes fennhatósága alatt levő két tagállamban. Magyarországon ez már nincs, de erről senki sem beszél.

Arról, hogy a magyarok lusták, csak annyit mondanék, felállt ez a nép a tatárjárás után, a 163 éves török dúlás után, a Habsburgok ember- és országnyomorító hatalmaskodása után. A harcok, a csaták előtt szokás volt bort osztani a katonáknak (ma pl. amerikai katonáknál ezt a kábítószer helyettesíti), mert a halál torkába menni nem egyszerű feladat. (Egy mórinak tudnia kéne, hogy aki a jó bort szereti, rossz ember nem lehet.) Felálltunk az I. és II. világháború után. Szovjet és német vonatszerelvények ezerszám hordták ki a műkincseinket, az értékeinket.

Túléltük a kommunista uralmat, a rendszerváltás rablóhadjáratát és mindig felálltunk, varázspálca nélkül, a két dolgos kezünkkel, eszünkkel felépítettük az otthonainkat, az országunkat. Együtt a szorgalmas és hazaszerető svábokkal, szlovákokkal, cigányokkal és más Magyarországon élő nemzetiségekkel.

Egy idézettel szeretném zárni ezt a kis eszmefuttatást, James Jones: Most és mindörökké című könyvéből, ami a gyökerénél fogja meg a problémákat. Prew közlegény így filozofál a világ dolgairól: „Az írnok, a királyok, a gondolkodók csak beszélnek, és azzal, amit beszélnek, irányítják a világot. A sofőrök, a piramisépítők, a közkatonák, akik nem tudnak beszélni, a nyelv nélküli némaságukból felépítik a világot – hogy akik tudnak beszélni, elmondhassák, hogyan kell kormányozni ezt a világot, meg azokat, akik felépítették. És ha szónoklataikkal elpusztítják a világot, a sofőr, meg a közkatona majd újból felépítik, egyszerűen azért, mert szeretnék valamilyen módon kifejezni magukat.” És ez így megy a világ végtelenségéig. Talán változna, ha azok, akik beszélni tudnak, nem egymásra mutogatnának, hanem önmagukat tökéletesítenék. De ez ma sem így van.

Akinek van ötlete, hogyan lehet kilépni ebből a mókuskerékből, változtassa meg a világ folyását, akinek nincs, nyugodjon bele. A harag, a gyűlölet, a gőg viszont rossz tanácsadó.

Egy Fejér Megyei Hírlap-olvasó. (Név és cím a szerkesztőségben.)

[embed]https://www.feol.hu/hetvege/a-multban-utazo-faradhatatlan-kutato-interju-schwartz-alajossal-4774357/[/embed]