Jegyzet

2022.01.03. 11:30

Az első nő lehet

Tihanyi Tamás

Forrás: Origó és Kormány

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszternek célkeresztet rajzolt a homlokára a sors, miután a kormányzó erők őt jelölték köztársasági elnöknek. Azonnal fokozódtak a személyét érintő támadások, pedig pályája és tevékenysége kikezdhetetlen, főként, ha azok eredményeivel hasonlítjuk össze, akiket ellenzéki oldalon fújt össze a pénzéhség és a hatalomvágy. Művelt, rendkívüli szakmai tudással rendelkező családanya, aki mögött példás életút áll. Számomra azok a vélemények a legabszurdabbak, amelyek Göncz Árpádot emlegetik mint olyan elnököt, akihez a jobboldal jelöltje nem mérhető, mert micsoda pártérdekeken felülemelkedő, európai politikus volt Göncz. Nos, valójában kevés annyira kártékony szereplője volt az akkori éveknek (pedig hosszú a lista), mint az SZDSZ csicskája, a taxis­blokád uszítója, a rendszerváltás egyik elszabotálója. Mindez már történelem. Nekem egyszer a fehérvári papi otthonban egy idős atya elmesélte, hogy Göncz ismert besúgó volt a börtönben, ahol együtt ült vele. Gondolkodás nélkül hittem neki, hiszen őt – nem úgy, mint Gönczöt – az egész élete hitelesítette. Már így néztem az egykori műfordítóra, amikor sajtótájékoztatót tartott a megyei rendőrkapitányságon. Közülünk a legliberálisabb, leginkább baloldali kolléga feltett egy teljesen ártalmatlan kérdést: valami olyasmit, hogy miért tartja fontosnak a kampányútját. Mindenki Árpi bácsija elvörösödött, felkapta az előtte lévő üvegpoharat és üvöltve ütni kezdte maga előtt az asztalt, hogy mégis mit gondol a kérdező, kinek tartja őt, hogy neki szüksége van rá, hogy kampányoljon, és így tovább. Elhűlve néztük, mint egy furcsa bogarat, és már nem is kérdezett senki semmit: én azért, mert tudtam, hogy ettől az embertől, akinek a haza csak egy lakóhely, nem érdemes. Szóval igazuk van azoknak, akik azt mondják, Novák Katalint nem lehet Göncz Árpáddal egy napon említeni. Hála az Istennek, valóban nem, és ez ad nekünk egy újabb esélyt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!