Jegyzet

2022.03.18. 11:00

A mi lányaink voltak!

A múlt hétvégén a nőknél röplabdában magyarkupa-döntőt játszott a Vasas és a Balatonfüred csapata.

Káldor András

Forrás: FMH-Archív (FG)

Joggal kérdezheti az olvasó: mi köze ennek Fejér megyéhez? Igenis sok! A találkozó végén két volt fehérvári, a pályafutását a MÁV Előre SC színeiben kezdő és 14 évesen már az NB I.- ben pallérozódó játékos nyilatkozott az M4 Sportnak. Mára már mindketten sokszoros válogatottak. Aki még nem találta volna ki, Király-Tálas Zsuzsanna és Vacsi Evelin állt a mikrofon előtt. Bizonyára sokan emlékeznek arra, amikor a kétezres évek közepén a Vörösmarty általános iskola terme szűknek bizonyult, és a Fésüs Irén által dirigált, szinte tinikből álló gárda megszorította az akkori sztárcsapatokat az ő vezérletükkel. 

Jó volt látni őket, remek játékot nyújtottak. És hogy mi az aktualitásuk ezen soroknak? Az előttünk álló hétvégén a MÁV Előre női és férfigárdája megkezdi szereplését a rájátszásban, a cél pedig egyértelműen az extraligás tagság kiharcolása. 2007–2008- ban sokkal mostohább körülmények között mindez sikerült. A Loki együttesei pedig olyan dicsőséget – remélhetőleg még az idén – szerezhetnek a koronázóvárosnak, ami igen régen sikerült egy sportágban. Az ötvenes, hatvanas, hetvenes években a kosárlabdázók kényeztették el a szurkolókat, a Videoton és az Építők férfi- és női alakulatai. Jó lenne, ha a történelem még egyszer ismételné önmagát, a labda méretétől függetlenül…

Káldor András
Forrás: FMH
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!