Jó reggelt, Fejér megye!

Volt az a régi, csíkos és színes fajta selyemcukorka, az íze cuppanós, behízelgő. Ettük, akár a tejport vagy a karamellt. Nem tudom, manapság hogy van ez, de emlékszem, egy szép nyári napon elbandukoltam a boltba egy csomag cukorért. Ám mire hazaértem, egyetlen szem maradt csupán a zörgő zacskóban. Minden gyerek odajött, talán még kérniük sem kellett, adtam szívesen. Az utolsó háromnál néztem először a zacskóba. Akkor tudatosodott gyermeki gondolataimban, hogy ha nem vigyázok, nekem bizony egy sem marad. Persze mindenki a maga módszerével – esdeklő tekintetével, erőszakos benyúlásával – tovább próbálkozott, sikerrel. Az utolsót magam rejtettem a zsebembe. Arra gondoltam, úgysem a mennyiség számít – három vagy egy -, hanem a minőség. Legalábbis a minőségi idő, amit arra a picike cukorkára szánok.