2017.12.14. 11:30
Kellemes kikapcsolódás a nyugdíjasoknak Székesfehérváron
Az utóbbi évek legnagyobb sikerét aratta Bangó Margit a Városi Nyugdíjas Karácsonyon a Vodafone Sportcsarnokban.
Nyugdíjas karácsony
Fotó: Pesti Tamás
Immár hagyomány, hogy Székesfehérvár város önkormányzata az adventi időszakban a Vodafone Sportcsarnokban tartja a Városi Nyugdíjas Karácsonyt. A rendezvényt a Programszervező Kft gondozza, amely minden évben műsorral és apró ajándékkal kedveskedik a városi nyugdíjasoknak. A tapasztalat szerint ezer-ezerötszáz fő gyűlik össze az eseményen és minden alkalommal nagy örömmel fogadják a fellépőket.
A korábbi években megfordult itt Soltész Rezső, Fenyő Miklós, Szulák Andrea és Kovács Kati is. Idén, mivel az esemény Luca napjára esett, először a Bakony Népzenei együttes Luca-napi összeállítását élvezhette a közönség, majd a cigányzene Kossuth-díjas nagyasszonya, Bangó Margit lépett színpadra, aki hatalmas sikert aratott közvetlen stílusával és közismert nótáival. A művésznő a közönséget is megtáncoltatta és megénekeltette. Az ünnepségen köszöntőt mondott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, valamint megjelent Vargha Tamás, országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/SgZhhv2xBS4rQGNl4GDPnx6aru1qAf-WMv_LmT9ZjAo/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlMWZhM2RjMmM0MjQ1MzNiNmJiMmVhZWNjZDRmMmQ3.jpg)
„Szervusz, fiatalság”, köszöntötte a csarnokban összegyűlt mintegy ezer-ezerötszáz nyugdíjast a cigányzene Kossuth-díjas nagyasszonya, Bangó Margit, aki már ezzel a mondattal megteremtette az alaphangulatot. A harmadik szám után már szinte minden szépkorúnak járt a keze, lába, de akinek valamiért mégsem, azt a művésznő hamarosan megtáncoltatta, sőt meg is énekeltette.
A Nyugdíjasok Karácsonya több éves hagyományra tekint vissza Székesfehérváron. Az idén Bangó Margiton kívül, első műsorszámként, a Bakony Népi együttes adott elő Luca-napi összeállítást és idén is kapott minden résztvevő egy kis ajándékot. Ezúttal celofánba kötött mézeskalács figurákat adtak minden érkező vendégnek.
Az ünnepség előtt Cser-Palkovics András, polgármester köszöntötte a város megjelent nyugdíjasait:
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/ymKz3B6_ApEIgRm7lywFdPO0cL0h4LYopTWrO7asvFI/fill/5613/3743/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3Yjc4ZWVkODdjNTQ4MGI5MWY1MDg4YzM4YWNkYmIx.jpg)
– Nagyon örülök, hogy ennyien elfogadták a meghívásunkat és ennyi embernek mondhat a város köszönetet és kívánhat áldott, békés ünnepeket. Amikor emlékezetembe idézem a saját gyerekkorom karácsonyait, érdekes módon azt veszem észre, kevésbé emlékszem a fa alá tett ajándékokra, ám élénken él bennem az ünnep hangulata, a nagy családi összejövetelek, a nagyszülőknél tett látogatások az ünnep első, vagy második napján. Gyerekfejjel persze másként éli meg az ember ezeket a pillanatokat, de azt elmondhatjuk, hogy mindannyian, gyerek, szülő, nagyszülő, egyformán izgatottan várjuk az ünnepeket. Szép gesztus a város részéről, hogy nem feledkezik meg azokról, akik aktív éveikben a városban, a városért is dolgoztak. Vajon hogy élik meg az érintettek, mennyire tartják magukat megbecsültnek?
– Úgy érzem, meg vagyunk becsülve országos és városi szinten is – válaszolt kérdésünkre Kálmán Dénesné, a Videoton egykori dolgozója, aki ma aktív tagja a Videoton nyugdíjas egyesületének. – Törődnek velünk, hogy ne érezzük magunkat egyedül és törődnek az egészségünkkel is. Rendszeresen járok azokra az ingyenes előadásokra és egészségügyi szűrőprogramokra, amiket az év során szerveznek.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/DJwh6zw5fwZTbC6fvMyq_wkIOTZZfypyLqsoQ2lIJ1o/fill/5479/3653/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5OTc2YmNmYTViOTRiYzI5N2IyM2FiMmJhNDM1N2Zm.jpg)
Temesi István, az ARÉV egykori kőművese azt mondta, az ő nyugdíja nem lett túl magas, pedig tisztességesen dolgozott egész életében. Az utóbbi években azonban úgy érzékeli, a város és a kormány is igyekszik sok mindent tenni a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében.
Nyugdíjasok karácsonya az ARÉV Sportcsarnokban