történelem és változások

2018.01.05. 19:28

Azzal foglalkozzunk, ami összetart: szeretjük Székesfehérvárt! 2. rész

Folytatjuk Cser-Palkovics Andrással beszélgetésünket a rendezvénycsarnokról, a képzések változásairól, arról, tesz-e a város történelmének látványosabb megismeréséért.

Nagy Zoltán Péter

aranybulla emlékmû

Fotó: Koppán Viktor

Sporttal fejeztük be az első részt, folytassuk sportos jellegű beruházással! A rendezvénycsarnokra valóban szüksége van a városnak?

– Ha egyszerűen akarok válaszolni, akkor igen. Ahhoz, hogy a 21. századi értelemben is versenyképes nagyváros legyünk, 21. századi létesítményekre is szükség van. Ez a csarnok alkalmas lesz széles igényeket kielégítő rendezvények, koncertek, programok megvalósítására. Biztos vagyok abban, hogy ebben sok öröme lesz nemcsak a fehérvári, hanem a Fejér megyei polgároknak is. A fehérvári jégkorong pedig megérdemel egy korszerű otthont.

A rendezvénycsarnok látványterve. Fotó: Koppán Viktor

Ha már csarnok: a vállalkozások is építik a termelőcsarnokokat, miközben Fehérváron jó ideje munkaerőhiányról beszélünk. Lehet-e kialakítani olyan képzési rendszert, ami szakembereket ad a város vállalkozásainak?

– Ez a város gazdasági szempontból Közép-Európában is jelentős. Az egyik legnagyobb kihívás a szakemberképzés. Ebben van feladata az államnak is, hiszen Fehérvár a nemzetgazdaságnak is kiemelten fontos gazdasági centruma. De van feladatuk a gazdasági szereplőknek is, akik ezt meg is kezdték a minőségi munkahelyek és a béremelések tekintetében. Van feladata a felsőoktatásnak – nem elfeledve, hogy a gyakorlatot is az elmélet mellé kell tenni. Ez igaz a városban működő két egyetemre, a Corvinusra és az Óbudai Egyetemre, de bízom a Kodolányi Főiskolában is. És természetesen az önkormányzatnak is van feladata. Ezen szereplők együttműködésével előrébb lépett a város a robottechnológiában, megnyitott az Alba Innovár, 2018-ra robottechnológiai tanszék indulhat, valamint tovább erősítjük a duális képzést a felsőoktatásban és a szakképzésben.

Cser-Palkovics Andrással történt beszélgetésünk első részében, amit ide kattintva találhatnak meg, a polgármester szóvá tette, hogy Székesfehérvár 100 milliárd forintos fejlesztésben munkálkodik, a város történelmének legnagyobb környezetvédelmi rehabilitációja folyik, sikerült egy gumiégetőüzem létrejöttét megakadályozni, és persze szóba került a stadionépítés is.

 

 

Aranybulla emlékmû
Fotós: Koppán Viktor

Sokat emlegetjük a történelmünket, de aki a városba érkezik, szinte semmit nem lát belőle, csak ha bemegy a múzeumba. Legalább egy hatalmas lobogóval a Csúcsos-hegyen és a Nemzeti Emlékhelyen nem kellene Fehérvár történelmi jelentőségét egy kicsit helyretenni, jelezni, hogy zarándokhely volt, s talán ma is az a koronázóváros?

– A város jövője szempontjából – bármennyire is a történelemről van szó – az egyik legjelentősebb kérdést vetette fel. Egy személyes példát mondok: egy kedves csángó csoportot fogadhattam augusztus 20-án a városháza dísztermében. Egy gyönyörű népviseletbe öltözött hölgytől megkérdeztem, hogy augusztus 20-án miért Fehérváron van? Nem is értette a kérdést, és azt mondta: „Minden magyarnak egyszer legalább el kell zarándokolnia Székesfehérvárra, Szent István sírjához!” Ebben a mondatban minden benne volt! Hogy joggal lehetünk büszkék, sőt jobban is lehetnénk büszkék, mint amilyenek vagyunk! Igen, valóban zarándokhellyé kell változtatnunk a Nemzeti Emlékhelyet, amire az Árpád-ház Program ad lehetőséget. Ne felejtsük el, hogy e programmal össznemzeti szintre emelte a kormány az emlékhely kérdését!

Ha már a karácsonyi ünnepkörben beszélgetünk, nem feledhetjük, hogy Európa jövője attól függ, mennyire tudunk keresztény gyökereinkhez hűségesek lenni! Sajnos nekünk, magyaroknak nem adatott meg, hogy ősi koronázótemplomunk itt, Fehérváron álljon, de ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkozzunk vele, és ne vessünk fel kérdéseket, feladatokat! Sorolhatnám, de csak néhányat említek: el kell érnünk, hogy a királyok csontjai végakaratuknak megfelelően hazajöhessenek, hogy augusztus 20-a a teljes magyarság szempontjából Fehérvár-központú legyen, hogy az ereklyék, legalább ünnepeken itt lehessenek! Ezért kötelességünk mindent megtenni!

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának épülete Fotós: Koppán Viktor

 

Corvinus Egyetem Fotó: Koppán Viktor

Hogy ezt megérhessék a fiatalok is, oktatásra van szükség. Az oktatás, ha szóba jön, akkor a campus is szóba jön a fejlesztések sorában. Hogyan kell értelmeznünk ezt a projektet, mi történik és mikor?

– A középiskolai campus területe az egykori Ybl Iskolától a Tóparti Gimnáziumig terjed majd. A 16 milliárd forint értékű beruházás első üteme, remélem, hogy még idén megkezdődik. Ez a Vasvári Pál Gimnázium új épületének megépítését és a Kodolányi középiskola épületének felújítását jelenti. A fejlesztés további része pedig a fennmaradó források függvénye.

Említette az összművészeti képzést is. Az a hír járta a városban, hogy a zeneiskolában Tóka Szabolcs nem értett egyet a campusba való költözéssel, és emiatt kellett távoznia az iskolából. Mi igaz ebből?

– Az iskolát fenntartó tankerülettől kért és kapott tájékoztatás alapján nem történt ilyen! Ez egy demokratikus hagyományokkal rendelkező város, amelyben véleménye miatt – az állam és az önkormányzat vonatkozásában – bántódása senkinek nem eshet. Ebben az esetben sem esett. Tóka Szabolcs egy köztiszteletben álló művészember, kulturális életünk meghatározó személyisége. A zeneiskola campusba történő költözésével kapcsolatban egyébként többféle vélemény is megfogalmazódott. A költözéssel kapcsolatos döntést legelőször nem az önkormányzat hozta meg, hanem a tantestület, szülők és diákok hoztak azonos – a költözést támogató – állásfoglalást, amellyel én egyébként egyetértek. Hiszen ez szolgálja az összművészeti centrum létrehozását, azaz a meglévő fantasztikus értékek bővítésének lehetőségét.

A következő 3-4 évben a városvezetésnek, a polgármesternek is kihívás lesz a számos fejlesztés menedzselése. Fotós: Pesti Tamás

Végezetül mit vár 2018-tól, amely választási év?

– Az elkövetkező hónapok kampányidőszaka, annak természeténél fogva valószínűleg arról fog szólni, hogy mi válasszon szét bennünket, de én mégis azt kérem, hogy mi foglalkozzunk inkább azzal, ami összetart minket: szeretjük Székesfehérvárt, ami az otthonunk! Április előtt és április után is itt fogunk élni. Együtt megyünk majd az augusztusi rendezvényekre, vagy éppen majd év végén az adventi programokra! Valamennyien az ezeréves város polgárai vagyunk, maradjunk büszkék erre, és viseljük ezt méltósággal, felelősséggel!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!