2018.08.27. 20:00
Százéves a katonai ejtőernyőzés: régi és mai történetek egykori és mostani hősökről
Apám repülős ifjúkorában, az ő idejében, amikor egy valószínűsíthető harmadik világháborúban az elsők között vetették volna be őket, szinte hősként néztek rájuk. Két felszállás között fent napoztak a hangár tetején, aztán úgy néztek ki a repülős zubbonyukban, mint Mölders egy francia strandon. Hát persze, hogy fülig ért a szájuk a légcsavarszélben: az egyik róla készült kedvenc képem is ilyen.
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Mára az ejtőernyőzés bátor, látványos sporttá szelídült. Mostanában több okunk is van arra, hogy tisztelegjünk az előtt, amit az elődök véghez vittek, és amire ezek a zuhanó emberek ma is képesek. Pula Józseffel, az Albatrosz Repülő Egyesület ejtőernyős-szakosztályának vezetőjével beszélgettünk.
– Nem egy okotok van ünnepelni, ha jól tudom. Mire is emlékezhetünk?
– Két olyan évforduló jött el idén, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az ejtőernyőzéshez. Egyrészt ebben az esztendőben lett 170 éves a Magyar Honvédség, hiszen ki ne tudná, hogy a honvéd hadsereg az 1848-as szabadságharcban született meg. Aztán 100 esztendősnek tekintjük 2018-ban a magyar katonai ejtőernyőzést, amely aztán az első magyar ejtőernyősegység legendás hírű parancsnokának, vitéz Bertalan Árpád őrnagynak az irányításával fejlődött tovább. Sajnos ő maga az első éles bevetésén életét veszítette, amikor 1941. április 12-én repülőgépe felszállás közben lezuhant Jutaspusztán.
Mészárovics György ugrott a legtöbbet hazánkban
De létezik az ejtőernyős- történelemnek egy komoly székesfehérvári vonatkozása is, hiszen egy fehérvári mérnök, Hess Ákos 1939-ben a későbbi Ikarus-gyár területén lévő repülőtéren készítette el az első magyar ejtőernyőt. A típus a „2-es gyakorló ejtőernyő” elnevezést viselte. Ennek tiszteletére az utókor emléktáblát avatott a repülősök és ejtőernyősök emlékműve mellett. És elég korán az ejtőernyő életet is mentett: az első magyar pilóta még az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének tagjaként kevéssel az első világháború befejezése után az olaszországi Piave fölött a csak napokkal előbb rendszeresített, Heinecke ülőpárna elnevezésű ejtőernyővel menekült meg égő, zuhanó repülőgépéből, és ért szerencsésen földet.
– A régiek említése mellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a sportágnak jeles képviselői élnek ma is a megyeszékhelyen… Rekorderek, az ejtőernyőzés legendás alakjai.
– Igen, Pozsonyi Imre bácsi például egyike azoknak, akik magassági ugrásban rekordot állítottak be 1962-ben. Ugrás után másodpercenként 75-80 métert zuhantak, 120 másodperc után nyitottak ernyőt. A végrehajtott magassági csúcsbeállítás 8070 méter volt. A csapat tagjakét ugrott akkor az ugyancsak székesfehérvári Bakos István is, aki már sajnos nincs közöttünk. De megemlíthetjük a katonai ejtőernyőzés képviselőjeként Méhész Sándort, és kihagyhatatlan a sorból Mészárovics György, hiszen ő hajtotta végre a legtöbb ugrást Magyarországon, és nem sokan előzik meg az egész világon. Most, amikor beszélgetünk, éppen a 16 ezer hatodiknál tart.
– A nemzeti bajnokságon szerepeltek éppen, de nemrégiben a katonai ejtőernyős- válogatott harmadik helyen végzett a világbajnokságon. Miként lehet ezt az eredményt értékelni a laikusok előtt?
– Jelenleg zajlik Szolnokon a nemzeti bajnokság, amelyet Hüse Károly-emlékversenynek neveznek, a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesületet én képviselem az eseményen. Egy MI–17-es helikopterből hajtjuk végre az ugrásokat. Nemrégiben ugyanitt ért véget a katonai világbajnokság, ahol a magyar katonai válogatott harmadik helyen végzett Szlovénia és Kína mögött. Egyéniben pedig Asztalos István negyedik lett. Elmondható tehát, hogy a világ legjobb célba ugró csapatai között van a magyar. A végső sorrend kialakulásakor 3-4 centiméteres eltérésekről beszélünk, ami ezer méterről végrehajtott ugrásoknál döbbenetesen kis különbség. Ilyenkor a helyezéseket egy nagyon kicsi fuvallat is befolyásolja, ezért ez nem annyira fizikai, mint inkább mentális sport. Fejben nagyon „ott kell lenni”, hihetetlen összpontosítást igényel egy pontosan végrehajtott ugrás.
– Rövidesen, szeptember 9-én, vasárnap ismét lesz repülőnap Börgöndön. Mivel készülnek a fehérvári ejtőernyősök?
– Az ejtőernyős-szakosztálynak jelenleg huszonkét tagja van, a légi parádéra a honvédséggel együtt készülünk. A katonákkal együtt hajtjuk majd végre az ugrásokat a légierő MI–17-es helikoptereiből. Délelőtt egy amerikai körkupolás taktikai ejtőernyővel hagyjuk majd el a légi járművet, délután pedig siklóernyővel, közismertebb nevén paplanernyővel különböző formaugrásokat hajtunk végre. Ezek sorában lesz például zászlóval és füstölővel végrehajtott ugrás is. Meg kell említenem egy különlegességet: az Albatrosz Repülő Egyesület ejtőernyős-szakosztályának egykori növendékei ma már remek sportemberek, őket minap az augusztus 20-i ünnepélyes légi parádén is láthatta a közönség. Piros, fehér és zöld színű ejtőernyőkkel alakítottak ki hármas formát, és alattuk a magyar nemzeti zászló lobogott. Dányi István, Horváth Tibor és Arany Tamás székesfehérváriak, és természetesen ezt a nagyszerű formációt, látványosságot bemutatják majd a börgöndi repülőnap közönsége felett is.
– Mennyire népszerű ma az ejtőernyőzés? Toboroztok?
– Folyamatosan, mert akármilyen furcsa, kevés a jelentkező. Ennek egyértelműen anyagi okai vannak. Régen a Magyar Honvédelmi Szövetség mindent biztosított az ejtőernyőzéshez, hiszen katonai előképzésnek tekintették, ma azonban mindent saját zsebből kell fedeznünk. Fizetni kell a képzésért, az ugrásokért, az ejtőernyőért. Látunk némi próbálkozást arra vonatkozóan, hogy a jövőben ez ne teljesen így legyen, de egyelőre aki közénk akar állni, annak sok szempontból egy kicsit megszállottnak kell lennie.