Az enyingi klubban hetvenöt év az átlagéletkor, mégis sokan aktívak

A bevezető gondolatokat Peresztegi Ferencné Krisztina fogalmazta meg, aki az 1978 augusztusában alapított Rozmaring Nyugdíjas Klub korábbi vezetőjeként sok mindent megélt. Találkozásunkkor először felidézi a régi klubvezetőket – Till Istvánné Ilonkát, Hegedüs Istvánt és Szépné Klárát –, majd a saját kötődéséről is megemlékezik: 2008-ban énekesként került a művészeti területen azóta is erős csapathoz. A klubtagok ugyanis rendszerint sikert sikerre halmoznak, nevük nem ismeretlen a környékbeli településeken, rendezvényeken.

A klubtagok gyakorta meglátogatják a helyi idősotthon lakóit

Az énekeseket és táncosokat egyaránt magában foglaló – ahogyan ő nevezi – kultúrcsoportjuk többször járt már fellépőként a mátyásdombi falunapon, de Tác, Sáregres, Berhida és Cece klubjaival is jó kapcsolatot alakítottak ki. Sőt, újabban a szlovákiai Párkány és Gúta egyesületével is szoros barátságot ápolnak, a találkozók sem maradnak el.

A takaros enyingi házban aztán előkerül két vaskos kötet, amely az eltelt negyven év lenyomatát képezi. A füzetbe ragasztott fotók között ott kacskaringóznak a feliratok, rendszerint egy dátum és egy helyszínmegjelölés. A képekről boldog arcok mosolyognak ránk és megannyi színes kosztüm köszön vissza.

Munkáját hatalmas szeretettel végezte

– Kánkán, spanyol, görög és modern tánc, valamint magyar csárdás is szerepel a repertoárunkban. Ruháinkat leginkább Enying közismert varrónője, Bagyula Mariska néni készíti, aki a lehető legvarázslatosabb módon valósítja meg elképzeléseinket – válaszolja kérdéseimre a klubvezető.

Az eltelt negyven év alatt sok minden változott, bővült, de Krisztina érthető módon csak az ő elnökségét szeretné és tudja értékelni. Amikor a 2012-től mostanáig tartó időszakról mesél, könnybe lábad a szeme, látszik, munkáját mindig is hatalmas szeretettel végezte. Megemlékezik a Mezőföldi randevúról, melyet ő hívott életre, s amely az elmúlt évek alatt nemcsak a térség, de a megye egyik meghatározó rendezvénye lett. A felszerelések, a ruhák is kicserélődtek, a tagok megjelenésében leginkább a bordó szín dominál. Találkozóikat keddenként tartják, hol a művelődési házban, hol pedig a piacépület klubszobájában. Ha szükség van rá, a kultúrcsoport tagjai is itt próbálnak, de a szoba sokszor „csak” a beszélgetések, az együttlét színtere.

Stílszerűen egy szál rozmaringgal

A negyvenes szám meghatározza az életüket, hiszen nemcsak fennállásuk negyvenedik születésnapját ünnepelték a közelmúltban, de a tagok létszáma is ugyanennyi. A városnapi főzést ez az ünnepi rendezvényük követte, amelyre – születésnaphoz híven – tortával, valamint egy Kató Balázs keramikus által készített emlékplakettel is készültek. Mind a negyven tagnak és a segítőknek is jutott egy-egy az alkotásból. A bordó árnyalatú kerámiamunka a Rozmaring Nyugdíjas Klub negyvenedik életévére emlékeztet, rajta stílszerűen egy szál rozmaringgal.

– A növény kék virága tavasszal nyílik – teszi hozzá Krisztina. A megújulás azonban most érkezett el a klub számára, hiszen szeptember 1-jétől már más vezeti a negyvenéves rozmaringszálakat. Búcsúzásunkkor Krisztina egy Breitner János-idézetre hívja fel a figyelmemet: „És nem volt könnyű utunk idáig, / a sors is néha közbeszólt, / s míg eljutottunk e korhatárig, / sok társ más útra bandukolt. / És mégis-mégis, hogy szépnek látjuk / a tegnapot, mert ifjú volt, / elérni mégis ezt kívántuk, / a csöndes, békés holnapot”.