Kevés fegyver maradt meg 1956-ból, Cey-Bert Róbert Gyula pisztolya egy ezek közül

Fülöp Attila bodajki fegyverszakértő volt az egyik, aki válaszokat adott, s amiről beszélt, azt többnyire meg is tudta mutatni: körülöttünk ott voltak mindazon fegyverek, amelyek a világ legnagyobb hadseregének egységeit is megtorpanásra kényszerítették a pesti utcákon. A „klasszikus” gitár, a dobtáras orosz géppisztoly és annak korszerűbb változata, golyószórók, pisztolyok, kézi­gránátok, puskák. A pesti srácok talán legjobb fegyverének bemutatásához persze nem kell gyűjtőszenvedély: a benzinnel töltött palack, a Molotov-koktél bárki számára elérhető.

Ott volt velünk a Corvin köz egykori fiatal harcosa, az író Cey-Bert Róbert Gyula is, aki saját élményeit osztotta meg a hallgatósággal. A magyar történelem nem vagy félreismert fejezeteiről készült regényei után az ötvenhatos magyar szabadságharcról szóló könyve néhány hete készült el. A Szabadságharcos alkotója így beszélt legutóbbi munkájáról:

– Közeledve 80. születésnapomhoz, és látva, hogy a magyar fiatalok nagyon kevéssé ismerik az 1956-os szabadságharc jelentőségét, világrengető következményeit, az ’56-os pesti srácok hősi küzdelmét a világ legerősebb szárazföldi hadseregével szemben, eldöntöttem, hogy megírom a szabadságharc regényét. A szabadságharc ismerete nélkül a 20. század második felének magyar történelmi folyamata nem érthető meg. Meg vagyok győződve arról, hogy 1956 ismerete meghatározó fontossággal bír a magyarság fennmaradását biztosító nemzettudat megerősödésében.

Egy gondolat foglalkoztatta

Cey-Bert Róbert Gyula tizennyolc éves gimnazistaként vett részt a budapesti harcokban. Átélte a győztes napokat, amelyeket máig élete legboldogabb napjainak hív, és a november 4-i szovjet orvtámadás utáni időt, a kétségbeesett utóvédharcokat, amelyeket máig élete legszörnyűbb napjainak nevez.

– Az események tanúja voltam, tudom, hogy miről beszélek, még erősen élnek bennem az akkori érzelmek, élmények. Több regényt írtak már a rendszerváltás óta 1956-ról, de egyik sem adta vissza a szabadságharc lélekemelő szellemiségét. Nem történelmi dokumentumot akartam írni, hanem olvasmányosan bemutatni a pesti srácok vakmerő kiállását, elkötelezettségét, romantikus hazaszeretetét.

Amikor megtudta, hogy kitört a szabadságharc, egy gondolat foglalkoztatta: felmenni Budapestre. Kaposváron járt gimnáziumba, 200 kilométerre Budapestről. A vonat és buszközlekedés leállt.

– Október 25-én egy teherautó megállt a kaposvári Fő utcán, idősebb férfiak és asszonyok kapaszkodtak fel rá. „Véletlenül” arra jártam. A sofőrhöz mentem, és kértem, vigyen fel Pestre. Először nem akart felengedni, de aztán sikerült rábeszélnem, és felszállhattam a kocsira. A fővárosban mindenki az utcai küzdelmekről beszélt. Kiderült, hogy a legnagyobb harcok a Nagykörúton és az Üllői úton vannak, ahol benzines üvegekkel több szovjet páncélost sikerült felgyújtani.

A módszer amilyen egyszerű volt, annál nagyobb bátorságot kívánt.

– A tank hátulján lévő motorházra kellett dobni az égő kanócos benzines üveget, az égő benzin befolyt a szellőzőnyílásokon, és felrobbantotta a motort – magyarázta meg Fülöp Attila.

– A legcsodálatosabb az volt, hogy senki sem adott parancsot, mindenki ösztönösen viselkedett, szabadon döntötte el, mit csinál, harcol vagy nem harcol, és ha harcol, hol harcol – folytatta visszaemlékezését Cey-Bert Róbert Gyula.

– Bennem különös izgalom volt, keveredett az ismeretlen veszélytől való félelem a harci lázzal. Alig vártam, hogy megérkezzenek a tankok, és túl legyek a tűzkeresztségen.

A szovjet harckocsik aztán persze meg is jöttek

Az élen haladó tank elérte az Üllői út kereszteződését, és amikor megérkezett a Corvin köz elé, eldördült a mozi előtt felállított páncéltörő ágyú. Talán éppen az, amelyik ma Fülöp Attila bodajki múzeumának kertjében látható.

– Úgy emlékszem, a hernyótalpat találta el a lövés, a harckocsi továbbment, lefutott a szétszakított hernyótalpról, és megállt a Práter utca magasságában. Hullottak rá a benzines palackok. Egy bajtársam eldobta az égő kanócos üveget, és eltalálta a motorházat. Én rosszul dobtam, és az üvegem a tank mögött robbant szét az aszfalton. De a tank égett, a rémült legénység kinyitotta a torony csapóajtaját, és menekülni próbált. Dörögtek a puskák és a gitárok. Aztán felrobbant az égő tank.

A Corvin köz, az Üllői út és a Nagykörút kereszteződése a szabadságharc legnagyobb hírű helyszínévé vált. Idővel a kiégett, felrobbant orosz harckocsik nagy száma bizonyította az ellenállási központ eredményességét. A Corvin köz legendás parancsnoka Pongrátz Gergely volt.

– Tőle kaptam a szabadságharc legnagyobb kitüntetését, amikor gratulált és kezet fogott velem, miután kifutottam a golyózáporba egy sebesült barátomért.

Aztán a harc hiábavalónak bizonyult, növekedtek a veszteségek, és menekülni kellett

– Eldöntöttem, hogy elhagyom az országot. Kaposváron nagyszüleimnél laktam, szüleim és testvéreim Bárdudvarnokon éltek. Kimentem hozzájuk elbúcsúzni. Örömkönnyekkel sírva öleltek át, mert azt a hírt kapták, hogy meghaltam Pesten. Pisztolyomat egy jól bezsírozott ruhába kötöttük, és beledobtuk a kútba. Ötven évvel később rozsdásan, hasznavehetetlenül került elő. Kevés valódi ötvenhatos fegyver maradt meg, a pisztolyom ezek közé tartozik. A lakiteleki népfőiskolán van kiállítva.

Cey-Bert Róbert Gyula 80. születésnapján egy ötvenhatos géppisztoly dobtárát kapta ajándékba Fülöp Attilától és tőlem. De a szabadságharc igazi fegyvere a szívében van elzárva. Úgy hívják: hazaszeretet.