Fekete Ildikó hímes tojásaival minden rangos népi- és képzőművészeti díjat megkapott

Az alcsútdobozi lány hímes tojásait sokan ismerik, ebben a műfajban minden rangos díjat megkapott, ami csak adható nép- és képzőművészet témában, hagyományőrzésben. Nemrégiben jelent meg Prima-kiállítású albuma Viasszal írt üzenet címmel, amely a húsvétitojás-festéssel kapcsolatos kutatásait tartalmazza, köztük eddig le nem jegyzett adatokkal.

Huszonnyolc évesen hosszú út áll mögötte, hiszen általános iskolás korában varázsolták el a hímesek, szülei lelkesen támogatták benne. Édesanyja, Marika vitte mindenhová tojásnézőbe, majd Ildikó egyedül járt világot értük és a magyar piros tojásokkal még a tengeren túl is. S ő az a kutató, aki a legmagasabb szinten festi is a tojásokat – az utóbbi években a rengeteg tudásából maga is alkot saját mintákat, a népművészet hibátlan újraértelmezésében.

– Az első tanítóm a Baranya megyei Báling Aranka volt, még gimnazista koromban, jártuk édesanyámmal a fővárosi, pécsi, bajai, szegedi múzeumokat. Következtek az eldugott falusi tájházak, néprajzosok, helytörténészek kézről kézre adtak egykori tojásíróasszonyokhoz – ők már kevesen vannak, s többnyire ők is már újratanulták a hímestojás-készítést – mondja Ildikó. Csöndes rajongással és szívesen beszél szenvedélyéről. Mintegy négyezer (!) festett tojása van, édesapja csináltatott speciális tárlókat nekik, a szállítást is megoldották, a kifújt tojások érzékeny, törékeny jószágok. A nem egyszerű technikával és időtálló módon megfestett egyedi alkotásoknak számító művek eszmei értéke nem igazán meghatározható.

– Nem festek eladásra tojásokat – ingatja a fejét Ildikó, viszont előadásokat, foglalkozásokat tart. Nem győzik hangsúlyozni a róla készült írások, hogy lány létére járatos a számok és az informatika világában, s mint kiderül, a tojás formájából adódó szerkesztésben is segítségére van a matematikus „agyszerkezete”. – Az internetet jellemzően az ukrán és a lengyel hímesekkel képeivel árasztották el a készítők, a magyarokkal alig találkozhatunk. Külföldi kiállításaimon is rácsodálkoznak az ottaniak, hogy ezek milyen szépek!

Hihetetlen, de Japánban, Izraelben, Amerikában vannak követőim, illetve a magyar tojásírás követői, akik kézművesklubokban festik a mi mintakincsünket, elődeink sok száz éves, s majdnem elfeledett húsvéti üzenetét – teszi hozzá büszkén. Nem magára büszke a szerény alkotó, hanem a gyimesi, ormánsági, Hont megyei, sárközi, bátai piros, narancs, fekete, fehér, aranyszínekben pompázó tojásokra. A Kárpát-medencei húsvéti tojások tárháza páratlanul gazdag, gyönyörű, mágikus jelekkel teli. Dobköteles, életfás, létrás, madaras, virágos, a sámánoktól átmentett ó és az „újabb” keresztény jelekkel gazdagítottak.

Ildikót tavalyi New York-i kiállításán kereste meg Schmidt Réka, aki vállalkozó férjével élt kint, s felajánlotta, támogatja, ha könyvet írna. S lőn. Az igényes albumba Lévai Anikó írt ajánlást, a fotókat Vermes Tibor készítette, a grafikus Kaszta Dénes volt, s azóta angol változatban is megjelent a mű. Technikák, tojástörténet, a magyar hímes tojások mágiája érthetően leírva benne. Áprilisban a párizsi Sorbonne-ra kapott meghívást Ildikó előadást tartani, amit a világjárvány meghiúsított. Képei alapján világszerte festik a húsvéti tojásokat néhányan, többtucatnyian, százan – lányok, asszonyok. Mint hajdan Nagy-Magyarország vidékein.

– Mi a kedvencem? – tűnődik Ildikó. – Talán a vétett utas-tojások. Ők az úton való eltévedés ellen védenek…