Videoton

2013.02.13. 15:08

Fölényben az oroszok ellen

Az orosz élvonal ötödik helyezettje, a Tyerek Groznij ellen is dominált és sok helyzetet dolgozott ki a Videoton FC labdarúgó-csapata szerda délután a beleki edzőtáborban.

Bobory Balázs

José Gomes vezetőedző csak erős ellenfelet akart látni játékosaival szemben Törökországban, kérésével nyitott kapukat döngetett, szerdán az orosz Premijer Liga ötödik helyezettje, a Tyerek Groznij jöhetett.

Mindenképpen örvendetes, hogy a keretben helyett kapott a lábtörése miatt hosszú hónapokat kihagyó Stopira, aki a héten már teljes értékű munkát végzett, így minden bizonnyal a tavasszal teljes értékű játékosa lesz a keretnek. Közel tizenötfokos melegben, napsütésben készülődött az egyik remekül előkészített beleki edzőpályán a két együttes, hiába, összehasonlíthatatlanok a törökországi körülmények az itthoniakkal, jelenleg Magyarországon talán nincs is olyan füves pálya, ahogy nyugodt szívvel edzhetne egy futballcsapat, így azok az együttesek, amelyek nem utazhattak délre, most műfüvön kénytelenek tréningezni, ez pedig nem tesz jót az ízületeknek, szalagoknak.

A Vidinek hasonló gondja nincs, a marbellai három hét és rövid itthonlét után Törökországban is minden adott az eredményes felkészüléshez. A szerdai ellenfél, a Tyerek Groznij _ Arbi - Polcsak, Ferreira, Jatcsenko, Ojala - Kacajev, Makisevszkij, Murihin, Piris - Kadirov, Akjadov - ráadásul minőségi ellenfél, legalább annyira erős, mint a hazai élvonal legjobb együttesei.

 

A Vidi nyomását a második félidőben Nikola Mitrovics váltotta gólra, egy szépen eltalált lövéssel - Fotó: FMH-illusztráció (Fási László)

Talán éppen ezért gondolta úgy José Gomes, hogy nem forgatja fel együttesét és lényegében azok kaptak lehetőséget, akik az ősszel is meghatározó szerepet töltöttek be a piros-kékeknél. A Vidi _ Bozsovics - Brachi, Vinícius, Caneira, Hector Sanchez (Álvarez, 70.) - Gyurcsó, Tóth, Kovács, Mitrovics (V. Gomes, 68.), Oliveira (Stopira, 80.) - Nikolics N. (Torghelle, 80.) - bátran kezdett az oroszok ellen is, látszik, hogy José Gomes nem fogja vissza az "agarakat", tényleg szeretne bátor támadófocit meghonosítani Fehérváron.

Az egyedüli visszatartó erő a mérkőzés játékvezetője volt, aki többször is véleményes helyzetben állította meg lesen a fehérváriakat, egy ízben - Mitrovics kapufája után - Nikolics gólját érvénytelenítette ezen a címen. A 42. percben aztán Vinícius buktatta az egyik Tyerek-játékost, a megítélt büntetőt pedig Kacajev váltotta gólra. A fordulás után Nikolicsot állították meg gyanús körülmények között kétszer is az ellenfél tizenhatosán belül, a büntetők elmaradtak. A 60. percben már nem volt kegyelem: Mitrovics 17 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 1-1.

Nem sokkal később Brachi lőtt óriási kapufát szabadrúgásból, majd bemutatkozhatott a Vidiben Vítor Gomes és Artoro Álvarez is. A 80. percben Stopira is beszállt, de nem csak ez a pozitívum, hanem az is, hogy a fehérváriak több lehetőséget dolgoztak ki a 90 perc során a Groznijnál. Bár a győzelem elmaradt, a siker úgy is a bajnokságban és a kupákban lesz fontos a tavasszal. Egyértelműen úgy tűnik, hogy jó úton jár a Videoton és ha továbbra is így fejlődik, akkor képes lehet a tavaly tavaszihoz hasonló nagy menetelésre, illetve újabb trófeaszerzésre. A csapat február 17-én tér haza Belekből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!