A kéktorkú herceg udvarol

Bár többnyire mindössze a fűben elillanó, volt-nincs suhanást látunk belőle, a melegebb napokon a zöld gyíkot (Lacerta viridis) napozás közben is meglephetjük. Kiváltképp az elkövetkező hetekben, amely a gyíkok háza táján a nász ideje.

Akár kertünkben, a farakáson napozva is láthatjuk a zöld gyíkot  (Fotó: Lovász Lilla)

Az élénk világoszöld, kis fekete pettyekkel tarkított állat hazánk legnagyobb termetű gyíkfaja: akár negyven centiméteresre is megnőhet. Feltűnő színe miatt a párzási időszakban a hímeket könnyű megismerni: torkuk sőt, néha egész fejük ilyenkor bekékül, míg a nőstényeké enyhén lilás árnyalatot vesz fel. A kéktorkú hercegek komolyan veszik az udvarlást, választottjukért képesek véres csatákat vívni. Párjukkal aztán akár éveket töltenek együtt, de ennek inkább territoriális, semmint érzelmi okai vannak - a zöld gyík ragaszkodik lakóhelyéhez, alig száz méternyire jár táplálkozni. Lustasága ellenére ügyes vadász, a szöcskéket, tücsköket, bogarakat, lepkéket egy ugrással el tudja kapni. Bár főként a talajon tartózkodik, remekük mászik fára, sőt, megfigyelők szerint meneküléskor Tarzan-módra egyik fáról a másikra képes ugrani. A védett, 25 ezer forint természetvédelmi értékű állat nálunk egyelőre gyakori, de száma az utóbbi időben megcsappant. Főleg a szárazabb, melegebb területeken, a dombságok bozótos-sziklás helyein élnek, de emberi környezetben is előfordulnak, így kertekben, farakásokon gyakori vendégek. Emiatt kutyák, macskák áldozatául eshetnek, hiszen ezek nem riadnak vissza fenyegető, száj-kitátva fújtató magatartásuktól.

A májusi hüllőnász a kígyókra is kiterjed. Egy gyakori - mondhatni népszerű - faj, a vízisikló (Natrix natrix) például ilyenkor szokatlan helyeken fordul elő. Bár azt gondolnánk, ha már vízi, akkor csak vízben él, ez nem így van. A többi, hazai hüllőnkhöz hasonlóan védett állat gyakran húzódik erdős részekre, téli szállást, párt, vagy éppen tojásrakó helyet keresve. A májusi párzási időszakban megjelenése meglepően gyakori. A Vértes déli lábánál például az erdei sikló mellett ez a siklóféle is gyakran keresztezheti sétánkat. A két fajt eltérő pikkelyeiről (az erdei siklóé sima, míg a vízién hosszanti irányban kiemelkedő él fut végig), és fejük mögött, kétoldalt húzódó tarkófoltjairól különíthetjük el. A vízisiklón jól látható fekete sávval határoltak a vöröses, sárga, vagy fehér félholdas foltok, az erdeinél azonban a fekete szegély alig észrevehető. A Natrix natrix hasoldala is eltérő, zongorabillentyűt idéző minta tarkítja, míg erdei rokonának csaknem egyszínű a hasa.

A vízisikló védekezésül bűzös váladékkal spriccelhet le (Fotók :Lovász Lilla)

Az avarban közlekedő vízisikló ha tényleg belebotlottunk , kobraszerű testtartást vesz fel, és fenyegető sziszegésbe kezd, ám ettől tartani nem kell, mérge nincs, legfeljebb az ilyenkor kloákájából kispriccelt bűzös váladék okozhat kellemetlen élményt.