Turczer Edina lélekjelenlétén múlott a kiscica élete

Ázott, csapzott apróság, akiben amúgy is éppen hogy csak pislákol az élet – így néz ki az a kiscica, akinek életét most szombaton sikerült megmentenie a Fema vezetőjének – immáron másodszor. Az élet és a történéseknek ez az oldala nem mindig végződik olyan szívderítően, mint ez, hiszen a lélekjelenlét olyan dolog, ami vagy van, vagy nincs – kölcsönkapni, bevonzani, akarni, vágyni nem lehet. Edinának éppen volt, amikor azt vette észre a még napsütéses szombat reggelen, hogy a nemrég mentett kiscicái közül az egyik elkezd vergődni a földön.

– Láttam, hogy nem kap levegőt, a szeme kidülled, kitágul a pupillája, majd egyszer csak elernyedt. Elkezdtem piszkálni a kisujjammal a szájában, akkor láttam, hogy tele van tömődve ételmaradékkal. Előtte evett, és valószínűleg olyan éhes volt, hogy egyben akarta lenyelni a puha táp kis kockáit. Nem sikerült kipiszkálnom, így lefelé fordítottam, óvatosan ütögettem a hátát, jött is kifelé kevés ételmaradék, de még mindig nem tért magához. Közben azon gondolkoztam, mivel piszkálhatnám ki a többit – meséli Edina, még mindig a történtek hatása alatt. Próbálkozott villa tompa végével, majd a gyógyszeres dobozban található fülpiszkálóval. Közben, hogy jusson némi levegő az állat a tüdejébe, az orrába is többször belefújt, úgy, ahogy az elő van írva. Lehet, hogy csak pár másodperc vagy perc volt az egész, de óráknak tűnt. Ám egyszer csak visszatért a kismacskába az élet, vett egy nagy levegőt. Ekkor tovább masszírozta, nyomkodta a mellkasát az állatvédő, amíg a cicus végképp magához nem tért. Hát így. Pedig csak egy cicus, mondanák sokan…