otthonunkban is

2021.05.23. 12:00

A bolhák nagy problémákat idézhetnek elő állatoknál és embereknél egyaránt

A bolhák számtalan problémát idézhetnek elő a kedvenceinkkel kapcsolatban. Ugyanakkor az emberekre is veszélyt jelenthetnek, emiatt folyamatosan szükséges a védekezés és a megelőzés.

Baráth Eszter

A folyamatos vakaródzás sebeket is okozhatnak kedvenceinknél Fotók: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kártevők petéi akár hoszszú hónapokat is kibírnak még zord környezetben is, ezért egész évben fontos a rendszeres irtás. Sokan úgy gondolják, hogy kutyájuk első sorban más kutyák miatt lehetnek bolhásak, de ez tévhit, hiszen ez a ritkább eset. Gyakrabban előfordul, hogy kedvencünk petékkel fertőzött alomba fekszik, amelyek a bundájában megtelepednek.

A legjobb megoldás a bolhák elleni védekezésben a megelőzés

A bolhák jelenléte rendkívül idegesítő lehet a kutyák számára, ami viselkedési problémákat, sőt szőrhullást is előidézhet. Ha ennél durvább reakciót tapasztalunk, akkor már allergiáról beszélhetünk. Ebben az esetben erős viszketés érzékelhető és a vakaródzás miatt bőrgyulladás is kialakulhat. A bolhák nagyon gyorsan képesek nagy problémákat okozni, ami nemcsak a kedvencekre, de az emberekre is veszélyes lehet. Egy nőstény bolha 24 óra alatt akár 40-50 petét is képes lerakni. Bár a legtöbb kártevő csak a kutyák, vagy csak a macskák tekintetében jelentenek problémát, de előfordul, hogy az embereket is megcsípik. Főleg a kisgyermekeknél vagy az érzékenyebb személyeknél képes csalángöböt okozni a bőrön. Fontos tudni, hogy a bolhák kutyagalandféreg-terjesztők is, ami az emberek számára is nagy veszélyt jelent. A legjobb megoldásokat a megelőzés különböző praktikái között lehet megtalálni. Kutyáinknál külsőleg alkalmazhatók többek között nyakörvek és cseppek is. Mindezeket különböző időintervallumokként – általában 1-2 havonta – kell megismételni ahhoz, hogy a védelem folyamatos legyen. Különböző természetes módok is használhatók a bolhamentes környezet kialakításáért.

A folyamatos vakaródzás sebeket is okozhatnak kedvenceinknél Fotók: Shutterstock

Ilyen lehetőség például, hogy kedvencünk ételéhez rendszeresen fokhagymát adunk. A bolhák elleni védelem mellett, ha mérsékelt mennyiségben fogyasztják, számos homeopátiás előnynyel rendelkezik. Jó megoldást jelenthet a kovaföld használata is, ami egy őskori tengeri lerakódásokból keletkezett természetes anyag. Ha ezzel beszórjuk a kutyát, akkor a por szétvágja a bolhák védőpáncélját, emiatt hamar dehidratálódnak.

A fekhelyek tisztán tartása az egyik legfontosabb lépés

Az étrend kiegészítése több lehetőséget is kínál. Ételéhez egy kevés sörélesztőt is adhatunk, ami jellegzetes illatot kölcsönöz a kutyák bőrének, amit a kártevők nem tudnak elviselni. Néhány apró lépéssel könynyen megelőzhetjük, hogy kedvenceink és így a mi életünket se keserítsék meg a bolhák. Fontos a kutyák immunrendszerének felépítése, erősítése, amivel elősegíthetjük a természetes védekezést. A megelőzésnek elengedhetetlen része a fekhelyek rendszeres tisztán tartása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!