Állatbarát

2021.06.28. 07:35

Gyerekek jelenlétében gyűrűzték meg a gólyákat Bicskén

Az ötfiókás fészekalj kimagaslóan jó költési eredmény – mondta el lapunknak Klébert Antal természetvédelmi őr. A szakemberek már öt-hat éve visszajárnak a városba gólyákat gyűrűzni.

V. Varga József

Klébert Antal és az egyik kis gólya

Fotó: Berkó Gyöngyi

Amint megtudtuk: évről évre nagy érdeklődés, figyelem és szeretet övezi a Duna–Ipoly Nemzeti Park szakembereinek bicskei akcióját. Munkájukat mindig segítik az áramszolgáltató munkatársai. A napközis gyermektáborból vagy 40–50 lurkó volt részese a minap a beavatkozásnak, megsimogatták a kis gólyákat, még énekeltek is nekik, hogy nagyra nőjenek, és majd egyszer visszatérjenek a településre.

A gólyák meggyűrűzése azért is fontos, mert így nyomon tudják követni a természetvédelmi szakemberek elsősorban a madarak vonulását, életútjukat és a szaporulatot. Az alumínium ornitológiai gyűrű a láb alsó részére kerül, a színes műanyag gyűrű pedig a másik lábra, a test közelébe.

Klébert Antal és az egyik kis gólya
Fotó: Berkó Gyöngyi

– Éppen a napokban értesültem arról, hogy egy két éve Bicskén meggyűrűzött fehér gólyát Miskolc mellett, Hejőpapinál azonosítottak – számolt be a jó hírről Klébert Antal.

A gólyák nevet is kapnak ilyenkor. A fruskák és legénykék mindig izgalommal várják, hogy kinek a nevét is viselheti egy-egy fióka. Nagy a tolongás a keresztszülői tisztségre. A lemaradó gyerkőcök nagymamái már most kérik a „nagyesküt”, hogy jövőre az ő unokájuk kerülhet sorra a név adásban.

Öt az a négy gólya! (Az ötödik fészeklakó takarásban)
Fotó: Berkó Gyöngyi

Maga az esemény mindig felér egy-egy ismereterjesztő foglalkozással. A gyerekekkel érdekes, hasznos párbeszéd alakul ki. Szerencsére, sok mindent tudnak a gólyákról. Mivel táplálkoznak, hova vonulnak télen, mikorra válik feketés csőrük pirosra, miért rakják a fészküket az emberek közelébe, mit tudhatunk meg a gyűrűk alapján.

– A jelölő gyűrű távcsővel és fotózva is leolvasható. Reméljük, kapunk majd információt a sorsukról – tette hozzá Klébert Antal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!