Frissen Fejérből

2021.09.19. 11:30

Vadászbajnok magyar vizslák élnek Pázmándon

A Velencei-tó közelében lévő településen, Pázmándon él Varga János feleségével, három gyermekével és három magyar vizslájával, melyek nem akármilyen kutyák.

Déri Brenda

Számos versenyt nyert Bogi gazdájával, Varga Jánossal, többek között az Európa-kupát is, a magyar vizslák legrangosabb versenyét

Fotó: Forrás: VJ

Nemrég ellátogattam Janiékhoz, hogy beavasson, hogyan is tölti egy nemzetközi bajnok vadászkutya a napjait. Legidősebb négylábúja, Bogi ugyanis számos díjat bezsebelt már hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Talán nem gondolnánk, de Jani gyerek- és fiatalkorában nem volt az a kimondottan kutyás srác, azonban vidéki lévén náluk is voltak azért a családi háznál. Majd 15 esztendővel ezelőtt egy nagyobb váltás következett az életében, hátrahagyta addigi munkahelyét és saját vállalkozásba kezdett, illetve régi álmát váltotta valóra azzal, hogy letett egy vadászvizsgát. Később ismerősei nyomására, miszerint egy vadász mellé vadászkutya is dukál, elment Lovasberénybe, ahol volt egy rövidszőrű magyar vizsla alom, de még ekkor sem érezte azt, hogy neki szüksége lenne kutyára. Egy kis idő elteltével és a kisgyermekei unszolására ellátogattak megint az alomhoz, hazaérkezve onnan pedig már eggyel többen jöttek. Nevetve jegyezte meg: – A középsőm, Bori elém állt azokkal a nagy kék szemeivel, és nem bírtam ellenállni, muszáj voltam hazahozni a kutyust. Bori el is nevezte még a kocsiban hazafelé jövet Pipacsnak.

Itt kezdődött tehát minden, majd a családfő autodidakta módon elkezdett utánaolvasni a tanításnak, tréningezésnek és a kiképzésnek, mert nem kisebb céllal, mint vadászatra is szerette volna, ha vele tart majd Pipacs. Így is lett, talán még az elképzeléseit is felülmúlta a kutya tehetsége, apportkészsége és szavaival élve rendkívüli természete.

– Egyéves korában vittem magammal először vadászni, többnyire a kiképzése során azokra hagyatkoztam, amiket olvastam, illetve amit va­dászismerősöktől megérdeklődtem. Már a terepen való első alkalomkor nagyon jó képességeket mutatott, így levizsgáztattam, majd elkezdtünk versenyekre járni. Az elején persze döcögősen ment, hol miattam, hol pedig miatta, majd jöttek az eredmények, és a nemzetközi szintig meg sem álltunk, jó néhányat közülük meg is nyertünk. Néhány évre rá Pipacs második almából megtartottam szintén egy szuka kutyát, ő Bogi, aki még az édesanyja teljesítményein is túltett, magam sem hittem el. Vele jóval könnyebb dolgom volt, már csak azért is, mert nagyon sokat tanult Pipacstól, mindig együtt hordtam őket vadászni. Számos versenyt nyertünk együtt, többek között az Európa-kupát is, a magyar vizslák legrangosabb versenyét. A legelső ilyen megmérettetésen másfél éves volt, és rögtön az első helyig meneteltünk. Azóta nemcsak egyéni, hanem csapatszinten is a dobogó élére állhattunk – mondja Jani.

Számos versenyt nyert Bogi gazdájával, Varga Jánossal, többek között az Európa-kupát is, a magyar vizslák legrangosabb versenyét
Fotó: Forrás: VJ

A Field Trial névre hallgató háromnapos versenyen szoktak indulni, mely két mezei versenyből, egy vízi tesztből és küllemi kiállításból áll. Az első napon a mezein egy szárnyas­apróvad-vadászatot kell sikeresen teljesítenie a kutyának, ebben az esetben ez fácán vagy fogoly felkutatását jelenti, majd egy imitált vadlövést a vadász részéről. Minderre 15 perc áll rendelkezésükre, mely során a bírák a kutya sebességét, kitartását és a vad felkutatását értékelik. A második versenynap következik a vízi teszt, melyen egy vízbe dobott, kimúlt vadkacsát kell a kutyának parancsszóra kihoznia. Illetve ugyanezen a napon kerül sor egy küllemi kiállításra, ahol kinézet, szőrzet, fogazat és egyéb külső vonások tekintetében kapnak pontot az ebek. Végül a harmadik napon még egy mezein kell teljesíteniük, és mindent összevetve születik meg az eredmény.

Jani hozzátette: – Nagyon elterjedt lett, hogy sokan csak kiállításra hordják a vizsláikat, vadászatra nem, amit nem értek, hiszen ők elsősorban vadászkutyák, méghozzá nem is akármilyenek. Benne van a vérükben, főként apróvad, azaz mezei nyúl és fácán vadászatára alkalmasak, de ezekben kiemelkedők. Pipacsot az idősebb vadásztársaim csak „Fácán professzornak” hívták, ugyanis annyira imádott és tudott is fácánra vadászni. Hihetetlen, amit művelt, akár kilométerekkel távolabbról elhozta a zsákmányt. A vadászat semmit sem ér nélkülük.

Egy hét múlva rendezik meg Csehországban az idei Európa-­kupát, melyen már nemcsak Bogi fog indulni, hanem a kétéves kölyke, Csoda is. Ő Derby kategóriában fog elstartolni, melyen a fiatalabb kutyák szoktak indulni, nemrég már ő is kipróbálta magát a Soponyán megrendezett Világkupán, ahol második helyezett lett. Így Jani bízik abban, hogy a határon túl is megmutatja tudását ismét. A csapat legkisebb tagja pedig a Bogi második almából született Drazsé, vele megtört a sor, miszerint csak szuka kutyák voltak eddig a családnál, ő egyelőre a jövő reménysége, ami a versenyzést illeti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!