Belföld

2009.05.26. 08:59

KDNP: romboláshoz vezet a liberálisok javaslata a közoktatásban

A KDNP szerint a magyar oktatási rendszer radikális rombolásához vezetne a Magyar Bálint és Sándor Klára által benyújtott liberális közoktatási törvénymódosítás elfogadása.

feol.hu

Hoffmann Rózsa, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettesének összegzése szerint a többek között a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését, a hétvégi házi feladat tilalmát célzó javaslat benyújtásához két ok vezethetett: az abszolút szakmai hozzá nem értés, a tudatos rombolás, illetve ezek ötvözete.
Hozzátette: a nyolcosztályos gimnáziumok az elmúlt húsz évben igazolták létjogosultságukat, teljesítették és teljesítik hivatásukat, a tehetséggondozást.
Kiemelte, ez az intézménytípus húsz éve azért jött létre, hogy intézményes keretet teremtsen a korai tehetségek szakszerű fejlesztéséhez. A két szabad demokrata politikus törvényjavaslata "most ki akarja végezni" a tehetséggondozás ezen intézményeit. Érthetetlen és elfogadhatatlan ez a szándék - jelentette ki.    
Hoffmann Rózsa a hétvégi házi feladat tilalmáról azt mondta, ez olyan, mintha az egészségügyben az orvosnak előírnák, ezentúl ne adjon injekciót, hanem minden betegnek csak egy tablettát "a szent esélyegyenlőség jegyében."
Azoknak a gyerekeknek az eredményei szignifikánsan jobbak, akiknek adnak házi feladatot, mint akik nem kapnak - jegyezte meg.
A kereszténydemokrata politikus szerint a nem szakrendszerű oktatás terve az első hat évfolyamon "pedagógiai agyrém".
Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy minden mértéken túlmegy most már, hogy a két liberális képviselő szinte hetente bombázza törvénymódosításokkal a parlamentet. Az előzetes szakmai egyeztetés elmaradása miatt már a házelnöknek írt levélben tiltakozik a Magyar Rektori Konferencia is - jegyezte meg. Hozzátette: a Nemzeti Tehetség Tanács szintén nemtetszését fejezte ki.


MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!