Belföld

2009.06.30. 05:27

Újabb bejelentések a gyanú szerint gyerekeket molesztáló bébiszitterről

Újabb négy bejelentés érkezett a rendőrségre azzal a férfival kapcsolatban, aki a gyanú szerint bébiszitterként kisgyermekeket molesztált - erről Baranyi József újpesti rendőrkapitány beszélt a Tv2 Tények kora reggeli adásában kedden.

feol.hu

Az alezredes - aki hétfőn még arról beszélt, hogy húsz sértettje lehet az ügynek - kedden azt közölte: az újabb bejelentések miatt a gyanú szerint a legfiatalabb sértett alig 9 hónapos, a legidősebb 7 éves. 
Baranyi József elmondta azt is, hogy az előzetes letartóztatásban levő férfi tagadja a terhére rótt, akár 10 éves szabadságvesztéssel is sújtható bűncselekményeket.
Az újpesti rendőrkapitány hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elfogtak egy hajléktalan férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy bébiszitterként hirdette magát egy közösségi portálon, majd a rábízott gyerekeket molesztálta. A rendőrségen egy anya tett feljelentést márciusban, miután kétéves gyereke elmondása szerint a férfi fajtalankodott vele.
Az eddigi adatok szerint a férfi hozzátartozójának fiát, lányát is molesztálta. A gyanúsított három hónapos csecsemőtől kétéves gyerekig vállalt gyerekmegőrzést a fővárosban és Pest megyében, vélhetően azért, hogy a gyerekek ne tudjanak beszámolni a velük történtekről. A rendőrség a gyanúsított nevét nem hozza nyilvánosságra, de közzétette a fényképét.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!