Belföld

2009.09.25. 04:49

Irakban lelőtt magyar férfi: még mindig nem volt tárgyalás

FMH - Fél évvel azután, hogy egy amerikai katona fegyverétől meghalt egy magyar férfi Irakban, még mindig nincs információ az eset körülményeiről - ezt az elhunyt volt felesége és a család jogi képviselője közölte az MTI megkeresésére.

feol.hu

A 36 éves nagyradai Bogdán Tibor a TOIFOR alkalmazásában, teherautósofőrként dolgozott az iraki Tádzsiban, amikor március 26-án halálos lövés érte az amerikai támaszponton. A feltételezett tettest, egy 25 éves amerikai katonát még a történtek napján őrizetbe vették.A férfitől már korábban elvált felesége, egyetlen közös gyermekük édesanyja az MTI-nek most azt mondta: a tragédia után fél évvel még senkitől sem kapott hivatalos magyarázatot a halálesetre. Magasfalvi Tünde hozzátette, kártérítést szintén senki nem ajánlott a gyermekük számára, ennek ellenére nem fogadott ügyvédet és nem is jelentett be ilyen igényt. A volt férje munkáltatója ugyanakkor az eltelt időszakban mindvégig segítőkész volt - fejtette ki.
Miután már korábban nyilvánosságot kapott, hogy a család másfél millió dolláros igénnyel állt elő, a férfi volt felesége azt mondta: egyetlen törvényes örökös a hatéves fiú, de nem ő, hanem a volt férje testvérei kérik a kártérítést.
Bárándy György ügyvéd áprilisban az MTI érdeklődésére közölte: az egyik testvér megbízásából eljárva másfél millió dolláros kártérítési igényt terjesztett elő. Mostani tájékoztatása szerint azt azonban már korábban közölte a családdal, hogy amennyiben nyernek, a megítélt összeg a hatéves fiúé lesz.
Hozzátette, hogy kereste a kapcsolatot a gyermek édesanyjával, de elzárkózott a megbeszélésektől . Márpedig ha megítélik a kártérítést, azt a gyermek kaphatja meg, ezért az illetékes gyámhatósággal is felveszi a kapcsolatot, hogy milyen letétben őrizhetik meg a pénz értékét a kisfiú felnőtté válásáig.
Az ügyvéd elmondta azt is, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén keresztül küldte el a levelet, amelyre egy amerikai ezredes válaszolt, felajánlva azt a lehetőséget, hogy a család részt vehet a gyanúsított hadbírósági tárgyalásán. Ennek költségeit teljes körűen fedezik. A tárgyalás időpontját azonban még nem közölték a védővel, akinek egyelőre arra kell válaszolnia, hogy a családból hányan utaznának el a bírósági eljárásra.
Bárándy György hozzátette: pontosan még az sem tisztázott, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadseregével vagy az állammal szemben folyhat a kártérítési eljárás, amelyre csupán annyi választ kapott, hogy arra még visszatérnek. A haláleset körülményeire azonban ő sem kapott magyarázatot, megítélése szerint azért, mert ehhez az információhoz a bíróságon juthat a család.
Az amerikai erők április elején közölték, hogy Irakban vádat emeltek egy amerikai katona ellen egy külföldi alvállalkozó márciusban történt lelövése miatt. A vád szerint a 25 éves Carl Stovall őrvezető Tádzsi amerikai támaszpontján lőtte le az alvállalkozót - állt az amerikai erők jelentésében, amely nem részletezte az emberölés körülményeit, nem közölte az áldozat nevét.
Bogdán Tibort április 21-én temették el egykori lakóhelyén, a Zala megyei Nagyradán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!