Belföld

2009.10.28. 12:31

Elhallgat a Sláger és a Danubius?

Budapest - A jövő hónap közepétől hiába keresik a rajongók a Danubius és Sláger rádiót a megszokott sávon, az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. üzemeltetheti ugyanis a következő hét évben a két országos vételkörzetű kereskedelmi rádiós frekvenciát.

feol.hu

A médiahatóság az MTI testületi forrásból származó információja szerint egyhangúlag hozta meg a döntést szerdán, miután az SZDSZ által delegált Tímár János nem vett részt a határozathozatalban. (Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT)elnöke ebben a körben nem szavazhatott.)

Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke - aki ebben a körben a médiatörvény szerint nem szavazhatott - azt közölte az MTI-vel: előzőleg a testület nem szavazta meg kizárási indítványait.      Közlése szerint csak Tímár János pártolta, hogy az Advenio formai okokból kizárását ismét fontolja meg a testület, akárcsak azt, hogy üzleti-pénzügyi tervének megalapozatlansága miatt e a társaság és az FM1 konzorcium ajánlatát is utasítsák vissza.    "Nem hinném, hogy ezzel zárul, valószínűbb, hogy ezzel kezdődik a botrány" - minősítette a döntést az MTI-nek Majtényi László, megemlítve, "akár el is lehet perelni" a két hullámsávot a most győztesnek nyilvánított két társaságtól.

"Az ORTT hivatalos értesítését követően értékeljük a körülményeket és alakítjuk ki álláspontunkat a döntéssel kapcsolatban" - közölte az MTI érdeklődésére szerdán Oláh László, a Danubius Rádiót tulajdonló befektetési alap képviselője a médium kommunikációs ügynökségén keresztül.     

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!