Belföld

2009.10.02. 17:15

Újra átvizsgálják a mindszenti beteg ügyében eljáró volt bíró valamennyi ügyét

Ötven ügyben találtak szabálytalanságokat a mindszenti beteg ügyében eljáró volt bíróhoz köthető eljárásokban, ezért újra átvizsgálják a közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt is eljárás alá vont bíró ügyeit - közölte Gatter László, a Fővárosi Bíróság (FB) elnöke péntek délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján Budapesten.

feol.hu

Gatter László elmondta, hogy a három évig tevékenykedő, "szakmailag igen felkészült bíró" mentális problémák miatt vált alkalmatlanná a határozatlan idejű bírói kinevezésre. A tevékenysége kapcsán folytatott vizsgálat során kiderült, hogy korábbi ügyeiben elkövettet szabálytalanságait írásbeli figyelmezetés ellenére megpróbálta elfedni, korrigálni.
Az elnök ismertetése szerint az eljárás alá vont volt bíró hat év tapasztalattal rendelkezve került a Fővárosi Bíróságra, korábban a Legfelsőbb Bíróságon titkárként és fogalmazóként dolgozott. Határozott időre, három évre szóló bírói kinevezését 2005. december elsején kapta meg, de időközben - 2007 májusában - munkájával kapcsolatban problémák merültek fel, ezért a bíróság kollégiumvezetője vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat megállapította, hogy általában jó színvonalú volt a szakmai munkája, viszont az ügykezelésében mutatkoztak problémák: késedelmek, csúszások voltak a határidőben.
Az FB elnökének közlése szerint folyamatosan figyelemmel kísérték munkáját, a határidők betartására pedig személyesen figyelmezette. A mentális és egészségügyi problémák miatt a határozatlan idejű bírói kinevezésre végül nem került sor, mart úgy ítélték meg, nem bír megbirkózni a rá nehezedő nyomással. Ezért bírói kinevezése 2008. december elsejétől megszűnt, ezt követően titkárként dolgozott a Fővárosi Bíróságon. Gatter László megjegyezte, korábban soha nem fordult elő olyan, hogy valaki mentális problémák miatt váljon alkalmatlanná a végleges bírói kinevezésre.
Még ugyanebben a hónapban a kollégiumvezető észlelte, hogy gond lehet a volt bíró ítéleteinek postázásával, kézbesítésével, ezért több hónapra visszamenőlegesen ismét áttekintették a befejezett ügyeinek aktáit, és ötven esetben különböző súlyú szabálytalanságokat találtak.
A főként közbeszerzési és pénzügyi ügyeket tárgyaló bíró visszamenőleg, felettesei szóbeli utasításait, írásbeli figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyva megpróbálta saját hibáit kijavítani, elfedni, ezért a postázóból az iratokat visszaszedte, majd megpróbálta azokat újra fogalmazni. Ezért június 9-én megszüntették bírósági szolgálati jogviszonyát, és augusztus 11-én közokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés miatt büntetőfeljelentést tettek ellene a Központi Nyomozó Főügyészségen. Gatter László közlése szerint eddig négy ügyben bizonyítható a börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetése, de a nyomozás során ezek száma még emelkedhet.
Az FB elnöke szerint a volt bíró "tökéletes ítéleteket akart hozni", ezért fogalmazta át az írásbeli indoklásokat, viszont, megfelelő jogalap lehet a fellebbezésre, ha a szóbeli és írásbeli indoklás eltér egymástól.
Gatter László megjegyezte, jogorvoslatra csak a fellebbviteli bíróságnak van jogköre, ezért újra átvizsgálják a volt bíró valamennyi ügyét, és soron kívüli, gyorsított eljárás folytatnak le. Az FB bocsánatkéréssel és felelősséggel tartozik a volt bíró valamennyi ügyfele felé az elkövetett hibákért, szabálytalanságokért. Hozzátette: a bíróság tekintélyének megőrzése érdekében adtak az ügyen alapos tájékoztatást.
Az FB elnöke Lázár János, Hódmezővásárhely polgármesterének csütörtöki felvetésére reagálva kijelentette: a már lefolytatott vizsgálat megállapítás szerint a volt bíró által tárgyalt ügyek hátterében korrupcióra vagy politikai megrendelésre utaló adat semmilyen formában nem merült fel. Erről a fideszes politikust tájékoztatta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lukács Zsuzsa, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke és az LB elnökeként ő is.
Az MTI kérdésére Gatter László úgy fogalmazott: nem tudja megítélni, hogy a volt bíró által hozott ítéletek jók voltak-e, de jogorvoslatra vagy korrekcióra a fellebbviteli bíróság eljárása a megoldás.
Kérdésre válaszolva a LB elnöke és Szebeni László általános elnökhelyettes azt mondta: az ügyben igazságügyi orvos szakértőt is kirendelnek, de arról nem kívántak beszélni, hogy a volt bírónak milyen jellegű mentális problémái voltak. Megjegyezték, a volt bíróra akár végrehajtandó szabadságvesztés is kiróható, és a jogi pályától is eltilthatják.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!