Belföld

2009.11.26. 05:40

Drága lesz a formaruha

FMH - Mától lép életbe az a rendelet, amelynek értelmében 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki a bíróság által felolszlatott szervezet működésében részt vesz, illetve az adott szervezet formaruháját nyilvános rendezvénye viseli.

MTI

A Magyar Közlönyben múlt szerdán jelent meg a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása, amely a jelenleginél egyértelműbben tiltja és szigorúbban szankcionálja a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt. A rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon, ma lép hatályba.
Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek korábban azt mondta: a szabálysértési rendelet értelmében eddig is szankcionálható volt - százezer forintig terjedő pénzbírsággal - a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel, az utóbbi időben azonban a jogalkalmazó szervek által folytatott eljárások során egyértelművé vált, hogy a hatályos szabályok pontosításra, kiegészítésre szorulnak.
A Jobbik múlt pénteken jelentette be, hogy alkotmánybírósági felülvizsgálatot kér a módosított jogszabály miatt. Álláspontjuk szerint a jogerős bírósági döntések értelmében a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik a nemzeti jelképek, formaruha viselése, ezért az általa "fércmunkának" nevezett rendelkezést jogellenesnek tartják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!